Egy interjúban Polgár Judit elmondta: „Apu kísérletének két alapja volt. Az egyik, hogy nem járunk iskolába. A másik, hogy valamilyen területen specializálódjunk, és abban minél jobbak legyünk.” Juditnak két nővére van: a nála hét évvel idősebb Zsuzsa és a két és fél évvel idősebb Zsófi, akik szintén kiemelkedő sikereket értek el a sakkban, hiszen nemzetközi nagymesterek lettek a nők között, Zsuzsa a férfiak között is, míg Zsófi a férfiak között nemzetközi mesteri címet szerzett.
A legsikeresebb közülük a legfiatalabb Judit lett, aki egyedülálló módon, már 12 évesen elnyerte a férfi nagymesteri címet, 2005-ben máig egyetlen nőként lépte át a 2700 élőpontos szupernagymesteri határt, és 1989-től 2015-ig megszakítás nélkül a női világranglista első helyén állt, az abszolút világranglistán pedig a 8. helyet érte el. Judit az aktív versenysporttól 2014-ben vonult vissza, majd 2015-től 2016-ig a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitánya volt. Ma alapítványával és az iskolai sakkoktatás népszerűsítésével foglalkozik, szakkönyveket ír, előadásokat tart.
A pedagógus végzettségű szülők egész életüket a három lány nevelésének szentelték: Judit hatéves volt, amikor mindketten feladták a munkájukat, és onnantól csak magántanuló gyerekeikre koncentráltak. Az iskolában ugyan mindig jelesre vizsgáztak, de a szülőket a legkevésbé a tanulmányi eredményeik érdekelték.