hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orvos a határon
Munk Arthur kalandjai

2018. 12. 13.
Kalandos életút, irodalmár, orvos – ki volt tulajdon­képpen Munk Arthur, aki az első világháború lövészárkaiból tudósított, hadifogoly lett, majd szerelembe esett? Erről faggattuk Topolya Község Múzeumának vezetőjét, muzeológusát, Gazsó Hargitát (lásd képünkön lent), aki most végig­kalauzol bennünket az életutat bemutató kiállításon.

Munk Arthur Szabadkáról indult, oda is tért vissza. Milyen életrajzi adatokat ismerünk róla?

– Zsidó szülők gyermeke, akik a 19. század végén rövid ideig nevelhették Arthur és Jolán nevű gyermeküket Szabadkán, ugyanis korán elhunytak, így a nagymama vette magához az unokákat. Munk Arthur a szabadkai Főgymnasiumba került, Brenner József, azaz Csáth Géza osztálytársaként. Publikált már gimnáziumi évei alatt is helyi lapokban, Csáth Gézával és Havas Emillel megírták a folytatásokban regénymellékletként közölt A repülő Vucsidol című kisregényt. Majd barátjával együtt, Csáth Gézával a budapesti orvos­tudományi karra jelentkeztek. Nemcsak az orvoslást tanulta, hanem sokat rajzolt, viszont az írással kevesebbet tudott foglalkozni egyetemi évei alatt. Közben Salzburgban volt katona.

A diploma megszerzése után pesti kórházak orvosaként dolgozott, később nyelvtudása miatt óceánjárókon teljesített hajóorvosi szolgálatot Fiume és New York között. Az első világháborúban katonaorvosként tevékenykedett, írói vénája ott sem hagyta cserben, hiszen rábízták a Ludwig baka nevű tábori újság szerkesztését és írását, valamint naplójában, noteszeiben testközelből örökítette meg a há­borút. Háromévnyi katonaorvosi szolgálat után orosz hadifogságba esett, és orvosként dolgozott kórházakban különböző távoli helyszíneken. Egy jekatyerinburgi operett­esten megpillantott egy szép hölgyet, Elza Schliskewitz­et, aki Rigából éppen rokonlátogatás miatt tartózkodott a városban. A találkozásból házasság lett, és hamarosan gyermekük is született, Gyurika, így már hármasban vándoroltak a további hadifogolyhelyszínekre. Hét­évnyi távollét után ért haza családjával Szabadkára. Magánpraxist indított szülővárosában, és közben meg­írta az első világháborús tapasztalatait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!