hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy elfelejtett géniusz
160 éve született Nikola Tesla

2016. 05. 27.
Ki találta fel a rádiót? Ki találta fel a váltakozó áramú indukciós motort, a háromfázisú generátort, a távirányítást, a robot-technikát, a radart vagy épp a hangszórót? Ki figyelte meg elsőnek vevőkészülékével a kozmoszból érkező elektromos jeleket? Ki készített először röntgenfelvételeket, és ki alkalmazott első alkalommal gyógyításra nagyfrekvenciás áramot? Kinek köszönhetjük a váltakozó áramú elektromos hálózatok elterjedését, ki az a mérnök, feltaláló, fizikus, sokak szerint filozófus, akinek munkássága a 20-21. század technikai civilizá­cióját tekintve megkerülhetetlen, s akinek találmányaiból sokan gazdagodtak meg vagy részesültek Nobel-díjban? A lexikonokat fellapozva a legkülön­bö­zőbb neveket találhatjuk válaszul, mi azonban csak egyetlen nevet kell, hogy meg­je­gyezzünk, s ez a név: Nikola Tesla.

Szinte nincs az életünket körülvevő elektromos­ságnak (elektromágnesességnek) olyan ágazata, amely­hez ne lenne köze Nikola Teslának, az Osztrák–Magyar Monarchia szerb nemzetiségű horvát­orszá­gi szülöttének, az amerikai álom megtestesítőjének – aki többször is nulláról kezdte újra az életét, mégis mindig fel tudott állni, és közel 150 találmányi szabadalmat hagyott maga után. Az amerikai Smithsonian Intézet által kiadott vaskos kötet, a Találmányok könyve azonban meg sem említi a nevét, a Simonyi Károly által írt átfogó mű,

A fizika kultúrtörténete pedig csupán egy bővített mondatot szán rá. Tesla munkássága azonban nemcsak egyetemes jelentőségű, hanem budapesti vonatkozása miatt számunkra is érdekes. Mi az oka annak, hogy ez a különleges személy jelentőségéhez képest alig ismert a széles publikum előtt?

Gyerekkor

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!