Amikor Douglas megtudta, hogy ő az egymillió dollárral járó díj várományosa, udvariasan rámutatott: a szó szoros értelmében ő nem számít zsidónak. Apja, Kirk Douglas hollywoodi színész Issur Danielovitch néven született orosz ortodox zsidó bevándorlók sarjaként. Anyja, Diane Dill azonban nem zsidó. A színész hozzátette: zsidó gyökereit csak az utóbbi évtizedekben kezdte el ápolni, miután apja 1991-ben túlélt egy helikopterbalesetet. Kirk Douglas ekkor elkezdte tanulmányozni az Írásokat egy rabbi segítségével. „Ez megérintett engem is, láttam, hogy ez milyen szellemi dimenziót hozott az életébe.” Legutóbb pedig tinédzser fia, Dylan kezdett el érdeklődni a judaizmus iránt, és kérte, hogy tizenhárom évesen tartsanak számára egy bar miczvát, amelyet követően az egész család ellátogatott Izraelbe.
Douglas elmondása szerint most egy New York-i reform zsinagóga közösségéhez tartozik. Ugyanakkor Izraelben az Amerikában népszerű ilyenfajta liberális irányzatokat a rabbinikus hatóságok nem ismerik el. Bár Izrael lehetővé teszi, hogy valaki legalább egy zsidó nagyszülő felmutatása után állampolgárságért folyamodjon, a körülmetéléseket, esküvőket, válásokat, temetéseket az ultraortodox rabbinátus felügyeli. Így például Douglas és fia ugyan emigrálhatna a zsidó államba, ám mivel vegyes házasságok szülöttei, nem házasodhatnának, vagy nem részesülhetnének zsidó temetésben.
Douglas ezt a problémát felvetette a díjátadó előtt, de az adományozók jelezték, hogy választásuk azért esett rá, mert a Douglas család „a különböző hátterű zsidókat próbálja összekovácsolni”. A színész számára ugyanakkor fel van adva a lecke: az amerikai zsidók között népszerű reform- és konzervatív irányzatot Izraelben még nem ismerték el, ami feszültségforrást jelent a zsidó állam és az amerikai zsidóság között. A sztár elismerte: tudja, hogy személye Izrael néhány negyedében felvont szemöldököket fog eredményezni. „Drámai változást nem várok ortodox vagy ultraortodox körökben, de remélem, hogy az izraeliek felismerik, hogy a zsidók nagyon kicsi kisebbséget képviselnek a világ többi részén, így muszáj kijönniük egymással.” A díjat egyébként 2014-ben alapították olyan személyek tiszteletére, akik kiválóan teljesítettek a saját területükön, és szerepmodellként szolgálhatnak a zsidók újabb generációja számára.