Haynal Imre 1892. november 12-én született az erdélyi Besztercén. Édesapjától, aki híres megyei tisztiorvos volt, nemcsak az orvosi pálya és a gyógyítás iránti szenvedélyt örökölte, hanem megtanulta a toleranciát is: az idősebb Haynal fontosnak tartotta, hogy gyermekei mindhárom erdélyi nyelvet kitűnően beszéljék, és nemzeti, valamint vallási hovatartozástól függetlenül egyenlőnek tekintsék embertársaikat. Olyan korokban, amelyben előbb nemzeti, majd vallási, végül származási alapon bélyegeztek meg és végeztek ki százezreket, Haynal Imre következetesen elutasította a diszkrimináció minden formáját – akkor is, ha ezért saját pozícióját vagy akár életét sodorta veszélybe.
A német tannyelvű evangélikus gimnázium elvégzése után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Orvoskarán folytatta tanulmányait, majd 1915 áprilisában avatták doktorrá. Diplomája mellé megkapta katonai behívóját, így az első világháborút a montenegrói, az orosz és az olasz frontokon katonaorvosként harcolta végig. A hírhedten véres isonzói csatában maga is megsérült (átszakadt a dobhártyája), ám ennek ellenére tovább mentette a sebesülteket. Bátor tetteiért később vitézi címet is kapott, ám a háborúnak örökre ellenségévé vált.
Leszerelése és a trianoni döntés után Budapesten folytatta orvosi gyakorlatát, a neves Korányi Sándor professzor mellett, aki a klinika elektrokardiográfiai (EKG) laboratóriumának vezetését is rábízta. Az ifjú Haynal hamar az EKG hazai bevezetésének úttörője lett, ő készített először Magyarországon magzati elektrokardiogrammot, „A szív és vérerek betegségei” című dolgozata évtizedekre a világhírű magyar kardiológia alapművévé vált.
2015. 02. 06. (XIX/6)
