hetilap
Hetek hetilap vásárlás

Gertruda esküje

Egy katolikus lengyel nő és egy zsidó kisfiú igaz története

Ram Oren az egyik legnépszerűbb kortárs író Izraelben. Hosszú utat tett meg, míg rátalált a siker. Eleinte egyetlen kiadó sem méltatta válaszra, postafordultával visszadobták kéziratait. Aztán megtalálta a történetét, jobban mondva a lengyel, katolikus Gertruda Babilinska és a zsidó Michael Stolowitzky történetét. Gertruda esküje címmel fikciómentes tényregényt írt kettőjük élet-halál harcáról.

„Ez egy szívszorongató és megkapó elbeszélés, mely az igazi és önzetlen áldozatkészségről szól… Az ember kezdi megérteni a történelem valóságos menetét, a történelmet úgy, ahogy azok az emberek tapasztalták meg, akik benne éltek” –  e sorokkal méltatta a Gertruda esküjét  hasábjain a The Jerusalem Post. Oren rövid előszavában megemlíti, hogy számos interjút készített holokauszt-túlélőkkel, többek között a regény fő karaktereivel. Az író mögött hosszú és jelentős kutatás áll, több szemtanú, túlélő visszaemlékezéseinek nyomán rekonstruálta a lengyel dada és zsidó védence történetét.

Két sors, egy akarat

Varsó.  Egy pazar palota, melyben fény­­­-űző körülmények között él Lengyelország „Rockefellere”, Jacob Stolowitzky és családja. A hatalmas vagyont Jacob apja, Moshe Stolowitzky teremtette elő kitartó munkával és kemény küzdelemmel. Hajdan az Ujazdowska sugárút 15. alatti pati­­­­nás épületben egy lengyel márki lakott. Valahányszor pompás fogatán elhaladt a városban, a zsidókat rettegés és félelem kerítette hatalmába, egy nap azonban fordult a kocka. A márki dőzsölő életmódja következményeként kénytelen volt üzletet kötni Mose Stolowitzkyval. Ezzel a sikertörténettel indult a Stolowitzky család felemelkedése, amely azonban 1939. augusztus 31-én egyetlen pillanat alatt véget ért. 

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!