Időrendben haladva november 9. és 16. között Londonban került sor az ATP döntőre, amit illik egyéni világbajnokságnak is nevezni, tekintve, hogy ezen csak az egész év során legtöbb ATP pontot gyűjtő nyolc játékos vehet részt. Igaz, Nadal betegsége okán – ez évben – bekerülhetett a rangsorban 9. horvát Cilic, ki nem mellékesen az ez évi US Open bajnoka.
A világ nyolc legjobb teniszezője két négyes csoportban találhatta magát. Az „A” jelzésű csapatban a világelső szerb N. Djokovics mellé került az idei Ausztrál Open bajnoki ranglistáján 4. svájci S. Wawrinka, a ranglistán 7. cseh T. Berdych, valamint a már említett horvát M. Cilic. A „B” csoportban a tizenhétszeres Grand Slam-győztes, most a ranglistán 2. R. Federer mellé az idén sikereket halmozó Japán K. Nishikori, a tavalyi wimbledoni bajnok brit-skót A. Murray és a montenegrói származású, ranglistán 8. kanadai M. Raonic került.
A január eleje óta szinte megszakítás nélkül tartó versenydömping meglehetősen lemerítette a játékosokat, ezért a két csoportgyőztesen, Djokovicson, illetve Federeren kívül a többiek már nem voltak képesek a korábbi formájuknak megfelelően játszani, így gyakran találkozhattunk 6:0 vagy 6:1-es játszmaeredményekkel. Példaként említhető a Federer–Murray mérkőzés, amelyben a skótok Andyjét csak a svájci jó szíve mentette meg, hogy ne szaladjon bele egy kerékpárba (6:0, 6:0), és a második szett végén ajándékozott neki egy játékot, így lett 6:1. Djokovics a várandós felesége pátyolgatásakor pihegett egy kicsit. A 34. évében nem éppen csoszogó svájci korábban szabadságoltatta magát, hogy a bázeli, sanghaji, párizsi tornák lendületével sprintelhessen a londoni egyéni világbajnokságon, ahol korábban már hatszor állhatott a dobogó tetején.
Mindketten „hibátlanul” (játszmaveszteség nélkül), három-három győzelemmel kerültek az elődöntőbe. Djokovics, az újdonsült apuka egy játszmát elhullajtva biztosan győzött a japán Nishikori ellen, és készülhetett a sorozatban elérhető harmadik bajnoki címére. A másik elődöntőben a két svájci (Federer és Wawrinka) nézett egymással farkasszemet. Az éjszakába nyúló, az egész teniszszezon egyik legizgalmasabb teniszháborújában – az egy leány ikerpárral, és ez évtől már egy fiú ikerpárral rendelkező, „maestrónak” becézett – Federernek négy mérkőzéslabdát kellett hárítani a döntőbe kerüléshez. Hárította. A mérkőzés pikantériája, hogy a fiatalabbik svájci picit összeszólalkozott Mirkával, aki kicsit többet és rosszkor szólt be férjének, Rogernek. A döntőre az „öregcsont” már nem tudott kiállni. Ebben a hátfájása mellett a pár nap múlva kezdődő Davis-kupa döntője is a mérlegelés tárgyát képezhette.
Az idei Tennis Classicst november 18-ra, keddre spékelte be a versenyigazgató, a korábbi wimbledoni párosbajnok, Taróczy Balázs. Tekintve, hogy igazi ATP verseny megrendezésére addig nem számíthatunk, míg TOP 100-as férfi versenyzővel nem rendelkezünk, ezért minden évben ezt a bemutatót várja a hazai teniszrajongók lelkes tábora. A Trónkövetelőkre keresztelt találkozón két elődöntőre került sor. Az elsőben a lett Gulbis (13.) az olasz Fogninivel (20.) játszott „őszinte” és szoros (9:8) mérkőzést. A második elődöntőben két német anyanyelvű játékos találkozott. Az osztrákok ifjú nagyreményűje, a 21 éves Theim (39.), aki nemcsak nagy küzdelemre késztette a tapasztaltabb német Kohlschreibert (24.), hanem látványos küzdelemben le is győzte 9:8-ra. Az elődöntők vesztesei maguk mellé vették az idén Wimbledonban párosban döntőző Babos Timit és a világon szinte egyedülálló teniszművész iráni–francia Bahramit, és a nézők megkapták, amiért kilátogattak az Arénába. Az egyéni döntőben a lett Ernest Gulbis megmutatta, hogy nem véletlen jutott el idén a Roland Garros elődöntőjéig(!), és a lett lett az ez évi Tennis Classics bajnoka.
November 21–23 között került sor a rendkívüli érdeklődéssel várt –1899 óta történelmet író – Davis-kupa döntőjére. Annak ellenére, hogy a tenisz egyéni sport, a ma már csapat-világbajnokságnak is nevezett kupa találkozói semmilyen más teniszversenyhez nem hasonlíthatók. A négy egyéni és egy páros mérkőzésből álló, nemzetek közötti találkozókon gyakran születnek az esélyektől teljesen eltérő eredmények. A franciaországi Lille-ben a Stade Pierre Mauroy labdarúgóstadiont alakítottak át több mint 27 ezer néző befogadására alkalmas, fedett salakpályás katlanná. A franciák, mint pályaválasztók, igyekeztek mindent megtenni, hogy az erősebb játékosokból álló svájci csapatot nehezebb helyzet elé állítsák. A hátfájásával bajlódó Federer számára a salakborítás és a 10 Celsius-fokos terem hőmérséklete kellően barátságtalan fogadtatásnak sikeredett. Az első nap két egyes mérkőzése után 1:1-re állt a találkozó, miután Stan Wawrinka nagyszerű játékkal 6:1, 3:6, 6:3, 6:2-re győzte le a némileg esélyesebb J.W. Tsongát, viszont a gyakran csak a közönségnek teniszező Monfils éppen arra a napra ébredt, mikor elfelejtett hibázni, és amúgy „sült a keze”. Szinte lelőtte a pályáról három játszmában a – finoman fogalmazva is – mereven mozgó korábbi világelsőt.
Tekintve, hogy az előzetes tervek szerint a páros mérkőzésre a svájciaknál Chiudinellit és Lammert nevezték Benneteau és Gasquet ellenében, az odsok nem a helvétek mellett voltak többségben. Azonban a svájci kapitány, Severin Lüthi kockáztatott, és a korábban párosban olimpiai aranyérmet nyert, de most nem teljesen egészséges Federert Wawrinkával küldte a pályára. Az orvosok sokat túlórázhattak péntek este, mert másnapra Roger szinte repkedett a háló előtt, és lőtte az ászadogatásokat, Stan pedig bizonyította, hogy mindent megtesz, hogy Roger vitrinje teljes lehessen. Elsöprő 6:4, 6:2, 6:2 lett a vége, és a világcsúcsot jelentő 27488 fizető néző nagy része mérhetetlen szomorúsággal vette tudomásul, hogy a ritkán háborúzó ország „zsoldosai” közelebb állnak a csata végső sikeréhez.
A sorsolás szerint az utolsó nap első egyes mérkőzését Federernek kellett megvívnia. A franciák kapitánya, Clément az első nap lelkileg sérült Tsongája helyett Richard Gasquet-ét vetette be, gondolván arra, hogy évekkel korábban ő már győzött a svájci ellen salakon. Nagyot hibázott! A sok jó francia játékos közül hárman is ott ültek a kispadon, akik jól szerepeltek ez évben is Federer ellen. Benneteau-nak, Llodrának és Simonnak így csak a szurkolás jutott. Roger Federer iskolát adott Richard Gasquet-nek 6:4, 6:2, 6:2 formájában. A vesztes röviden azt nyilatkozta: „Tizenötödik alkalommal játszottunk egymás ellen, de most volt a legjobb.” A győztes pont beütése után Federer térdre rogyott, majd elterült a salakon. Onnan felállva sikertelenül kísérletezett könnyei elrejtésével. Svájc csapata idegenben, salakon győzött 3:1 arányban, és nyerte el először a kupát, a korábban kilencszeres Davis-kupa-győztes franciákkal szemben. Federer ikrei pedig hiánytalan gyűjtemény birtokosai lehetnek – majd annak idején.
2014. 11. 28. (XVIII/48)
