Kardosné Joó Sarolta a 60 éves kor betöltése előtt alig sportolt, legfeljebb nagy ritkán az uszodáig jutott el pár hossz erejéig, de sportlétesítmények közelébe jellemzően inkább akkor ment, amikor a gyerekeit vagy az unokáit vitte valamilyen edzésre. Őket egyfolytában biztatta: „Mozogjatok, nehogy olyan puhányok legyetek, mint én!” Amíg a város kőrengetegében dolgozott, mindig vágyakozva nézett ki jó időben az ablakon, hiszen az volt az életideálja, hogy kint mozog a szabad levegőn, de annyira lefoglalta a család, a háztartás és a munka összehangolása, hogy erre akkor nem maradt energiája.
Kalimpálás
A mélypont 1997-ben jött el, amikor addigi antisportos életmódja miatt Saroltát a porckorongsérv ágynak döntötte, sem felülni, sőt, még a mosdóba kimenni sem volt képes, pelenkázni kellett. Bár ebből akkor az orvosok injekciókúrákkal nagy nehezen talpra állították, ám az élete további részére kímélő életmódot írtak elő. Ekkor kezdett el gondolkozni azon, hogy mivel a rokonságban sokan éltek 96, sőt 105 éves korukig, az mégsincs rendjén, hogy több évtizedet töltsön el passzív állapotban. Mély, Istenbe vetett hitét hívta segítségül, és eldöntötte: nem fogadja el, hogy egész hátralévő életére beteggé nyilvánítsák! Az orvosok gyógytornát is tartalmazó kúrát írtak neki elő, ami miatt hetekig a Széchenyi fürdőbe kellett járnia, ha pedig már úgyis odaszokott, elkezdett időnként úszni, majd fél éven belül vett egy pár nordic walking botot, amihez járt két órányi szabadjegy egy színvonalas tanárhoz, hogy megtanítsák szakszerűen használni. Kirándulásokra kezdett járni, ahová mindig vitte a botjait, illetve egy olasz ismerős hölggyel szerveztek közös sétákat. Ekkoriban alakult ki a családi szóhasználatban az olasz „camminare”, azaz gyaloglás szóból egy nyelvbotlás során a nordic walking beceneveként a „kalimpálás”.
2014. 05. 09. (XVIII/19)
