hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Várkert Bazár tervezője
200 éve született Ybl Miklós

2014. 04. 18.
Az elmúlt hétvégén köszöntötték országunk egyik legnevesebb építészét, Ybl Miklóst születésének 200. évfordulója alkalmából. Az ünnepség résztvevői a rekonstruálást végző építészek társaságában járhatták végig az Ybl által tervezett és mára felújított Várkert Bazárt. De vajon ki volt ő, hogy vasárnap a tiszteletére misét celebráltak a Szent István-bazilikában, koncertet adtak az Operaházban, nemrég még csillagot is neveztek el róla, és akiről azt írták, hogy „megkedveltette a nemzettel az építészetet”?

A feudális kor kiváltságosai szebbnél szebb paloták páratlan pompáját élvezhették, a polgárosodás nyomán elinduló urbanizációnak azonban szükségszerű velejárója volt az alakulóban lévő városok szépészeti fejlesztése is. A főváros arculata ez idő tájt egészen megváltozott, köszönhetően az igen nagy létszámú és tehetséges építészeinknek. Felépült többek között a Magyar Nemzeti Múzeum (1802), a Pesti Vigadó (1833), a Fővámház (1874), a Magyar Királyi Operaház (1884), valamint a demokráciára való törekvést megtestesítő és az Országgyűlésnek otthont adó Parlament (1885–1904) is. A meghirdetett pályázatokon olyan nagy nevek indultak, mint Pollack Mihály, Hauszmann Alajos vagy Schulek Frigyes.

Országunk építészeti lehetőségei nemcsak honfitársainkat ihlették meg, hanem például a német királyi építészt, Friedrich August Stülert, vagy a később a párizsi Eiffel-torony révén híressé vált Gustave Eiffelt is.

Konkurencia tehát volt, az előbbrejutást inkább az ekkor még kettősen rétegződött társadalom akadályozhatta. Ez magában foglalta mind a feudá­lis, mind a polgári hierarchiát, és annak ellenére, hogy ekkorra már többen végeztek Polytechnikumban – akárcsak Ybl –, szaktekintéllyel továbbra is a céhmesterek rendelkeztek. Szaktársai éppen amiatt tartották, és tartják mindmáig nagyra, hogy „végigjárta az architektus akkori társadalmi szereplehetőségeinek teljes skáláját, a céhes kezdetektől a kapitalizmus (nagy)vállalkozójáig” – írja Vadas Ferenc Ybl Miklós című munkájában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!