Persze ez utóbbiak nem a sajátjai, hanem a vele dolgozó stáb ez idő alatt született gyermekei. Lenónak és feleségének, Mavisnak nincs saját gyermeke, habár 1980 óta házasok. Viszont Jay sokat emlegetett empátiáját mutatja, hogy nemcsak szóban emlékezett meg az elmúlt 22 évben világra jött ifjú stábtagokról, hanem a búcsúadás során be is szólította – ahogy ő nevezte - „a műsor örökségét” a színpadra. Ilyet nem sokan tettek előtte az amerikai televíziózásban.
Apropó, televíziózás! Leno teljesítményének megértéséhez ismernünk kell az amerikai tévézési szokásokat, és akkor talán megértjük, hogy miért van szinte külön történelme és szakirodalma a késő esti show-műsorok tematikájának és műsorvezetőinek. Az amerikai nézőközönséget gyakorlatilag már több mint 50 éve arra kondicionálják, hogy este 11-ig különféle sorozatokat nézzenek, majd utána egy rövid híradót és a késő esti talk show-kat, amelyek a kezdési időpontoktól függően Tonight Show, Late Tonight Show vagy éppen Late Late Tonight Show néven futnak. Felépítésük is közel hasonló: kezdik egy pár perces humoros monológgal az aktuális eseményekről, majd jön két vendég és egy zenekar, néha közben hírolvasás – de ez is inkább a folyamatos rekeszizom-torna érdekében, mintsem tájékoztatási céllal.
Ilyen jellegű műsor és az ehhez dukáló, sziporkázó showman pedig minden, magára valamit is adó csatornánál megtalálható: a CBS-nél David Letterman és Craig Ferguson, az ABC-nél Jimmy Kimmel, az NBC-nél pedig Seth Meyers és mind ez idáig Jay Leno vitte a stafétát az éjszakai órákban. (Idehaza leginkább Friderikusz, Frei és Fábry próbálkozott időszakosan hasonló műfajjal, több-kevesebb sikerrel.) Ezek a műsorok a tengerentúlon többnyire 2-3 milliós nézettséget hoznak, ami ugyan eltörpül a kora esti sikersorozatok akár 10 milliós nézettsége mellett, de ebben az idősávban csak nagyon ritka esetekben megy 5 millió fölé a nézettségi barométer – habár Lenónak ez is összejött…
2014. 02. 21. (XVIII/8)
