hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A „golyós” magyar zseni

2014. 01. 17.
Bíró László József (1899 Budapest – 1985 Buenos Aires) – Az autodidakta feltaláló hozzávetőlegesen száz találmánya között fellelhető a gőzmosógép, az automata sebességváltó, az elektronikus továbbítóberendezés, a golyós dezodor, legfőbb találmánya pedig a golyóstoll, amivel világhírre tett szert. Bíró nevéből több nyelvben a golyóstollat jelölő közszó lett.

Bíró (eredetileg Schweiger) László József Budapesten született, édesapja Schweiger Mózes Mátyás hódmezővásárhelyi származású műfogász, édesanyja a kaposvári születésű Ullman Janka. A zsidó vallású család Terézvárosban, a Nagymező utcában élt, nevüket a későbbiekben Bíróra magyarosították, László 1935-ben az evangélikus vallásra is áttért. A rendkívül tág érdeklődési körű László fiatal éveiben az egymástól legtávolabb eső szakmákban is kipróbálta magát. Elsőként orvostudományt tanult Budapesten, ám tanulmányait nem fejezte be. Tevékenykedett vámügyi hivatalnokként, biztosítási ügynöki munkát végzett, egy időben érdeklődött a hipnózis iránt, újságíró és szerkesztő volt, kiválóan festett és szobrászkodott, indult autóversenyen is, és a sort még folytathatnánk.

Mindenekelőtt azonban az újítások, találmányok vonzották. Ebben szerepet játszhatott édesapjának állandó újítási kedve. Fogászati rendelőjét folyamatosan fejlesztgette saját ötletei alapján, sőt egy olyan újfajta töltőtollat is készített, melyet vízzel töltöttek meg, a folyadék áthaladt egy hajszálcsövön, majd feloldott egy tintaceruza-darabot. Azonban a fura szerkezet nem működött jól, az írás nem volt egyenletes.

László első találmányai a húszas évek végén és a harmincas években születettek. Az egyik ilyen kezdeti, érdekes találmánya volt a házi „gőzmosógép”, a szerkezetet tűzhelyhez lehetett csatlakoztatni, az biztosította az energiát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!