hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A legeredetibb géniusz
Ernie Kovacs, aki 15 évvel járt a közönség előtt

2013. 09. 19.
A magyar származású amerikai televíziós komikus és színész gegjeivel megelőzte korát, ezért humorát saját közönsége sem tudta mindig befogadni. A szakma azonban elismerte: kétszer jelölték Emmy-díjra, a Life magazin címlapján is szerepelt, sőt, helyet kapott a Hírességek Csarnokában is. A gyakran rögtönzésekre épülő és a vizuális meg-jelenítés határait feszegető stílusa a szórakoztató-iparban számos TV-programot inspirált, noha neve és életrajza hazánkban kevésbé ismert.

Ernie (Ernő) Kovacs emigráns magyar szülők gyermekeként 1919. január 23-án látta meg a napvilágot a New Jersey-i Trentonban, ahol gyermekkorát is töltötte. Apja, aki tizenhárom éves kora óta élt Amerikában, igen érdekes karriert futott be: először rendőr, majd restaurátor, végül szeszcsempész lett. Utóbbi annyira jól jövedelmezett, hogy családját a Trenton jómódú negyedében levő kastélyba költöztette. A nagy világválság és a szesztilalom a család életében azonban nehéz időket hozott: Ernie kamaszkorában drogériákban dolgozott. Szerény körülmények között élt, és csak másodosztályú mozifilmekre tudott jegyet venni, ám a későbbiekben ezek alapozták meg munkásságát. Diákéveiben rendkívüli hatást gyakorolt rá a trentoni középiskola drámatanára, Harold Van Kirk is, akinek a segítsége révén 1937-ben ösztöndíjat nyert az Amerikai Drámaművészeti Akadémiára.

1939-ben tüdő- és mellhártyagyulladást kapott, amibe majdnem bele is halt, ám az elkövetkező másfél év alatt felépült.

A kórházakban az orvosokat és a betegeket szórakoztatta humorával, valamint a klasszikus zene iránti szeretete is itt fejlődött ki, hiszen a kórházban folyamatosan rádiót hallgatott. 1941-ben kapta meg első fizetős állását a WTTM rádiónál lemezlovasként, majd a „Különleges események” című rádióműsort szerkesztette. Itt mutatta be, hogy milyen érzés az, amikor valakit épp elütne a vonat, de az illető az utolsó pillanatban ellép a sínről. A helyi színházban is dolgozott, a helyi hetilapban pedig rovatszerkesztő volt. A rovat a „Korlátlan Kovacs” címet kapta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!