Az Európai Bizottság jelentéséből kiderül, hogy az európai országokban a 25 év felettieknek csak a fele beszél valamilyen másik nyelven az anyanyelvén kívül. 18–25 éves kor között ez a 70 százalékot közelíti, a gimnazistakorúaknak pedig kétharmada beszél egy második nyelvet. A kutatás kimutatta, hogy a szinkronizáló országokban mindhárom korosztályban kevesebben beszélnek idegen nyelveket, mint a feliratozó országokban, ahol ráadásul az emberek nyelvtudása is stabilabb. A kutatásban résztvevők egy 1-től 5-ig terjedő skálán osztályozták, hogy mennyire számít jónak az angoltudásuk anyanyelvükhöz képest. Azokban az országokban, ahol a filmeket feliratosan vetítik, a válaszadók 4-es és 5-ös osztályzatokat adtak, míg a szinkronpárti országokban csak ritkán született 3-asnál jobb eredmény.
A 25 év alatti korosztályban megfigyelték, hogy minél több nyelvet beszélnek, annál inkább részesítik előnyben a feliratot a szinkronnal szemben. A fiatalok gyakran nyelvgyakorlás céljából változtatják meg a filmnézési szokásaikat, míg a 25 éven felülieknek több kétségük van ezzel kapcsolatban. A szinkronizáló országokban a válaszadók valószínűleg a megszokás miatt úgy vélik, hogy a feliratos filmnézés nem javítja a nyelvtudást.
Pedig az eredeti nyelvű filmnézés során nem vesznek el a kulturális utalások, poénok, amelyek segítik a nyelvtanulót a nyelvi környezet megértésében. Emellett az is érv a feliratos verzió mellett, hogy ezáltal úgy nézhetik a filmet, ahogyan azt a rendező és a hangmérnök megálmodta, és ahogyan azt a színészek eljátszották. Az igazán nagy színészek karakterének szerves hozzátartozója a hangorgánuma, hanglejtése, hangereje, amelyet még egy tehetséges szinkronszínész is csak nehezen tud visszaadni. A szinkron során a hangmérnökök újrakeverik az effekteket, így a film ritkán hangzik ugyanúgy, mint az eredeti változat, veszítve ezzel minőségéből is.
2012. 10. 12. (XVI/41)
