hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Jó lenne ezt a gyönyörű életemet nem bevégezni”
85 éves korában elhunyt Kállai Ferenc

2010. 07. 16.
„Egyre inkább a sors kegyeltjének érzem magam. Ki gondolta, hogy a gyomai négyelemis iskolából, a vizesárok mellől, ahol felnőttem, Pestre kerülve egy-kettő-három, és ismert, befutott színész leszek. És ez már tart több mint hatvan éve. Ki gondolta, hogy 1945-ben Pesten egy légópincében ismerkedem meg azzal a nővel, aki hozzám jött feleségül, és aki azóta is segíti, vigyázza, óvja az életemet. És azóta is olyan szituációkat tesz elém az élet, amit csak el kellett fogadnom. Most, nyolcvankét évesen úgy látom, hogy abban a sok jóban, szépben, sikerben, amiben részem volt, alig volt érdemem. Mintha tizenévesen a sors a kezembe tett volna egy olyan csodálatos forgatókönyvet, olyan irányjelzőt, ami mentén csak végig kellett lépkednem. Pedig annak idején úgy mentem végig a Váci utcán, mintha minden jó és siker csak a magam érdeme lett volna. Nem szeretem túlzottan a fiatalkori rómeós alkatú önmagamat. Megáldott az Isten pirospozsgás színnel, hullámos szőke hajjal és egy kis lukkal az arcomon, ami fiatalos mosolyt festett rám – mindezt én később igen-igen megutáltam. Gejlnek éreztem. Jobban szerettem az élet által megnyúzott arcokat és szerepeket” – mondta a színészóriás a Heteknek három éve adott interjújában (A Tanú vallomásai.  2007. április 13.), azt is megemlítve, hogy ha elölről kezdhetné az éle­tét, akkor nem rágná magát állandóan, jól csinálja-e a dolgokat, vagy rosszul; megfelel-e a viselkedése a közfelfogásnak, vagy sem. Majd eltűnődve hozzátette: „Az is lehet, hogy ez a fajta moralizálás tartott sok esetben féken.”A beszélgetésben elkerülhetetlenül szó esik a halálról és az elmúlásról, melyet Kállai így kommentált: „Nem flancolok azzal, hogy nem félek a haláltól. Van bennem egy távolságtartó kíváncsiság, szeretném úgy átélni ezt az emberhez nem méltó eseményt, mint aki él. Kétségtelen, hogy nagy köszönettel tartozom e teljes, nagy ívű éle­tért, de van bennem valami várakozás, pontosabban egy nehezen körülhatárolható hiány, ami vitathatatlanul a jövő nem ismeréséből fakad. Jó lenne ezt a gyönyörű éle­temet nem bevégezni”.

Névjegy

Kállai Ferenc 1925. október 4-én született Gyomán, 1944-ben végzett a Színművészeti Akadémián. 1948-ban a Nemzeti Színházhoz került, és 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze, 1977 és 1990 között a Színház- és Film­művészeti Főiskola tanára, 1987-től egyetemi tanár volt. 1981 és 1990 között a Színház-művészeti Szövetség elnöke. Egyik legemlékezetesebb színházi alakítása Paál Károly megformálása volt Csurka István Döglött aknák című komédiájában, Major Tamás partnereként. Emellett negyvennél is több játékfilmben tűnt fel. Bacsó Péter Tanú című filmjében Pelikán József gát- őr megformálásával egy korszak jelképévé vált. Kállai Ferencet számos díjjal kitüntették: kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész. A Kossuth-díjat 1973-ban kapta meg, 2000-ben a Nemzet Színésze lett, és elnyerte a Prima Primissima-díjat is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!