Ingvar Kamprad története német nagyszüleivel kezdődik, Achim Erdmann Kamprad és felesége, Franziska ugyanis 1897-ben útra keltek, hogy Svédországban próbáljanak szerencsét. A család Älmhultban vásárolt egy négyszáznegyvenkilenc hektáros birtokot. A családfő igazi specialitása az erdő, a fa volt, azonban a nagy erdőgazdaság nehézségeivel nem sikerült megbirkóznia, és miután kölcsönfolyamodványát is elutasították, öngyilkos lett. A birtok irányításáról ezután a szigorú és határozott Franziska gondoskodott, aki kemény harcot folytatott a megélhetésért.
1926-ban a Kamprad család időközben felcseperedett fia, Feodor feleségül vette Berta Nilssont, Älmhult legismertebb vegyeskereskedőjének lányát. Ebből a frigyből született Ingvar Kamprad. 1933-ban az özvegy parancsára az ifjú család az elmtarydi birtokra költözött, hogy átvegyék a gazdaság irányítását. A család tagjai elfogadták, hogy a nagymama dönt mindenben, de a fiatal feleségnek nem volt könnyű anyósa árnyékában élni. Berta átlátta férjének rossz üzleteit is, és hogy némi pénzt szerezzen, házukat panzióvá alakította.
Az öregedő nagymama szeretettel volt unokája felé, ugyanakkor negatív irányba is befolyásolta a fiatal fiút. A magát inkább németnek, mint svédnek érző asszony rokonai a Szudéta-vidéken éltek, melyet a trianoni békeszerződés értelmében Csehszlovákiához csatolta. Az asszonyt ez nagyon megviselte, így Hitler és a Nagy-Németországra vonatkozó tervek csodálója lett. Emellett Ingvar édesapját nyíltan antiszemitának és náciszimpatizánsnak tartották a faluban. Az otthon hallott ideológiák és vélemények meghatározták a fiú gondolkozásmódját, és ő is pozitív személynek látta Hitlert.
A kereskedés anyai oldalról a vérében volt, így már ötévesen üzletelni kezdett: gyufát árult a szomszédoknak, később pedig biciklijével körbejárva a környéket, többek között képeslapokat, vörös áfonyát és virágmagokat kínált eladásra. Tizenhét éves korában úgy látta, eljött az idő, hogy saját vállalkozásba kezdjen, és létrehozta az agunnarydi IKEA Kereskedelmi Vállalatot. Az IKEA név az alapító monogramjából, valamint az elmtarydi farm és Agunnaryd helység kezdőbetűiből tevődik össze. A göteborgi kereskedelmi iskolában töltött évek hasznosnak bizonyultak számára, ahol főként az foglalkoztatta, hogy miképp lehet az árut a legegyszerűbb és legolcsóbb módon eljuttatni a vevőhöz. Az iskolai könyvtár egyik újságában egy export-import hirdetésre bukkant, amely felkeltette érdeklődését. Kezdetleges angol nyelvtudását felhasználva levelet írt a tollakat gyártó cégnek, amelynek később legfőbb beszállítója lett. Árult ezen kívül irattárcát, órát, ékszert, nejlonharisnyát, és csak 1948-ban hirdette meg először a bútorokat. Első próbálkozása egy kézimunkázó-karosszék volt. Mivel diszlexiás volt, a cikkszámokat nehezen tudta megjegyezni, ezért a bútoroknak neveket adott. A bútor ötlete bevált, így bővíteni kezdte a választékot. Annyi megrendelés érkezett, hogy a család egyedül már nem győzte a vállalatot vinni, így néhány évvel később hét-nyolc fővel növekedett a cég.
Ingvar a család védőszárnyai alatt vált fiatal vállalkozóvá, kezdetben rokonai voltak a legfontosabb munkatársai, és az otthona volt egyben az irodája is. A család lett a vállalata, így a vállalatát is egész életében családként kezelte. Ugyanakkor ellentmondásos, hogy a családszerető ember a vállalat miatt saját családját elhanyagolta. Kerstin Wadlinggal fiatalon házasodtak össze, néhány év után viszont Kerstin egyre nehezebben bírta, hogy férje életében a cége ennyire fontos szerepet játszik. Nem született gyermekük, így örökbe fogadtak egy kislányt, annak reményében, hogy ez majd közelebb hozza őket egymáshoz. De ez sem segített, így 1960-ban elváltak. Ingvart nagyon megviselte a válás, személyes kudarcként élte meg. 1963-ban újraházasodott, és Margaretha Stennertől három fiúgyermeke született. Azonban családját ezután is sokszor elhanyagolta, és utólag élete nagy szomorúságának tartja, hogy az üzlet miatt csak „telefonpapa” volt fiai számára. Arra viszont odafigyelt, hogy kiváló oktatásban részesüljenek, így a gyermekekből intelligens, sok nyelven beszélő örökösök váltak, akik valamennyien az IKEA-vállalkozást viszik tovább.
Ahogy ez lenni szokott, Ingvar pályafutását is sikerek és kudarcok kísérték. Jóhiszeműségét többen kihasználták, mivel sokáig nehezére esett, hogy ne higgyen el mindent az embereknek. Emiatt sok rossz üzletet kötött. Csak idősebb korára lett elővigyázatosabb, a munkatársaiban viszont szinte mindig száz százalékig megbízott. Egy korábbi hibájából okulva arra tanította alkalmazottait, hogy sose kössenek szóbeli üzletet, mivel egy kézfogásra való hivatkozással a világ legjobb ügyvédje sem tud senkit kihúzni a csávából. A kihívásokkal kapcsolatosan azt a szemléletmódot követte, hogy minden problémát lehetőségként kell felfogni, amelyek előrelépést hozhatnak a vállalat számára. Ilyen eset volt például, amikor túl sok áru sérült meg szállítás közben. Ekkor ugyanis arra jöttek rá, hogy minél több terméket tudnak lapos dobozokba csomagolni, annál kevesebb sérüléssel kell számolniuk, és ezzel a szállítási költség is csökkenthető. Így jutottak el az összeszerelhető bútorokhoz, ami mára már az IKEA védjegyévé vált.
1951 sorsdöntő év volt, amikor is Ingvar arra az elhatározásra jutott, hogy állandó bútorbemutatót kell létrehozni, hogy a vevők személyesen megnézhessék a bútorokat, és összehasonlíthassák a különböző árfekvésű árucikkek minőségét. Ettől kezdve a cég kizárólag bútorokat és lakberendezési cikkeket árusított. 1952-ben elkészült az a katalógus, amely az 1953-as bútorkiállítás megnyitójára jelent meg. Ekkor született meg a modern IKEA-koncepció, melynek alapja a katalógus, amely az embereket a kiállításra csábítja. Emellett szükség volt egy nagy épületre, ahol a vásárlók a megrendelőlap kitöltése előtt megnézhetik és kipróbálhatják a szobabelsőket. A világon az IKEA volt az első olyan cég, amely egyszerre lett csomagküldő szolgálat és bútoráruház. A kiállítóterem pedig igazi turisztikai látványossággá vált, ahova Svédország egész területéről özönlöttek az emberek.
Az 1990-es években Ingvar Kamprad megtapasztalhatta, hogy senki sem menekülhet el a múltbeli tetteinek következményei elől. 1994-ben nyilvánosságra került, hogy Kamprad a negyvenes és ötvenes években barátságot ápolt Per Engdahllal, aki annak idején részt vett a svéd fasiszta harci szervezet helyi részlegének megalapításában, és egy ideig vezetőségi tagja volt a Svéd Ellenzék elnevezésű németbarát szervezetnek. Ez a csoport nyíltan hirdette, hogy ,,közös európai megoldásra’’ van szükség, és hogy az összes zsidót egy külön szervezetben kell összegyűjteni, valamint hogy olyan Európát kell létrehozni, amely fajilag „tiszta”, és a germán nép vezeti. Ingvar önéletrajzi könyvében részletesen beszámol arról, miként tartott kapcsolatot az Újsvéd mozgalommal. Első esküvője előtt meghívót küldött Engdahlnak, amelyben felkérte, hogy tartson beszédet, amit Engdahl meg is tett. 1994-ben ez a meghívó szolgált bizonyítékul náci kapcsolataira. Bár utólag szégyellte és bánta mindezt, az is az igazsághoz tartozik, hogy elég lassan tudott szakítani ezzel az ideáljával. Kamprad bocsánatkérő levelet írt valamennyi munkatársának Életem legnagyobb kudarca címmel. Az IKEA vezetése ugyanis azt tartotta helyesnek, hogy Ingvar mindent mondjon el a múltjáról a nyilvánosság előtt.
A botrány kirobbanásakor a világ zsidó vezetői is választ vártak az IKEA alapítójától, és sokan arra gyanakodtak, hogy az IKEA szándékosan nem vetette meg a lábát Izraelben. A vállalat ezt tagadta, és 2001-ben Netanya városában megnyílt az első áruház a zsidó állam területén. Többen úgy vélik, hogy az izraeli áruház megnyitásának igazi oka a korábban kirobbant botrány elsimítása és a vádak cáfolása volt.
Napjainkban az IKEA csoport több mint 120 ezer embert foglalkoztat, és a világ huszonnégy országában megtalálhatóak az áruházai. Az IKEA-katalógus közel 200 millió példányban jelenik meg. A Forbes Magazin 2009-es rangsorában a nyolcvanhárom éves Ingvar a világ ötödik leggazdagabb embere, aki 1976 óta Svájcban él. Karrierje elején alkoholizmussal küszködött, de azt állítja, problémáján sikerült felülkerekednie. Vállalatára igyekezett átörökíteni az olyan családi normákat, mint a segítőkészség, a takarékosság és a felelősségvállalás. Egyik reggel például észrevette, hogy a pénztárosnő este kinn felejtett egy tekercs bélyeget az asztalon. Ez nagyon feldühítette, kiszámolta a bélyegek értékét, és a pénztáros asztalára tette az összeget. Az üzletember így próbálta megtanítani alkalmazottjának, hogy mit jelent valaminek az értéke.
A spórolásáról híres üzletember gyakori látogatója az IKEA éttermeknek, és ha teheti, napi bevásárlásait is délután intézi, mert akkor már alacsonyabbak az árak. Állítólag egy tizenöt éves Volvo tulajdonosa, és a repülőgépeken turistaosztályon utazik. A külsőségek olyannyira nem foglalkoztatják, hogy nemrégiben egy üzletembereknek szóló gálaestre busszal érkezett. A biztonsági őrök először nem akarták beengedni a rendezvényre a járműről levánszorgó öregembert. Ugyanakkor a magát svéd skótnak is becéző milliárdosnak azért futotta egy gyönyörű villára Svájcban és egy szőlőbirtokra a franciaországi Provence-ban. A sikeres üzletember azt tanácsolja, hogy tízperces idősávokra osszuk fel az időnket, és abból a lehető legkevesebbet töltsük el értelmetlenül.
2009. 11. 13. (XIII/46)
