A mezopotámiai gyökerekkel rendelkező „star-chitect", ahogy rajongói nevezik, a gazdasági világválság ellenére sem tétlenkedik, sorra veti papírra az építészetben laikusok számára a legelképesztőbb formájú, anyagú, mintázatú épületeket. Legújabb remekei közt szerepel a Romániába tervezett Dorobanti-torony, mely leginkább talán egy szűrőhöz hasonlít. Zaha Hadid köztudottan szereti a toronyépületeket, először Budapestre is egy „magasházat" képzelt el, végül a szabályokra és a közvéleményre való tekintettel egy üvegkavicsnak vagy vízicsigának becézett komplexumot tervezett. A futurisztikus irodaház különlegessége, hogy negatív teret képez, olybá tűnik a járókelőnek, mint egy horpadt kavics. A Zaha Hadid Architectstől azonban ennél még érdekesebb tervek is születtek már. Hagyományos házak elvétve sem bukkannak fel nála, ellenben furcsa, futurisztikus-geometrikus formákkal játszik, máskor mintha folyékony fémet öntene a porba, vagy amorf formákat képez. Rendhagyó tervei nem mindig nyerik el a köz tetszését, például a párizsi Louvre neoklasszicista udvarára tervezett mintás, meghajlított „tejesdoboza" elvérzett a tenderen, pedig a múzeum iszlám szárnya igazi modern mezopotámiai, ég felé ágaskodó képződmény lett volna.
A díva receptje első látásra nem tűnik bonyolultnak: intuitív személyiség kiemelkedő kreativitással és problémamegoldó képességgel, mely legvégül vulkanikus temperamentummal és némi szeszéllyel lett fűszerezve. A „termékenység-istennőnek" is nevezett Zaha M. Hadid kreativitása saját megfogalmazása szerint részben annak tudható be, hogy közel-keleti származásának köszönhetően más rendszerben gondolkodik, mint a nyugati emberek. Az 1950. október 31-én született Zaha egy liberális, szabadabb légkörű Irakban látta meg a napvilágot, mint amit most láthatunk a híradókban. Az olajban gazdag ország északi részében élő Hadid család arisztokratának számított, Mohammad Hadid, a családfő prominens politikus és közgazdász volt. A liberális, nyitott szellemiségűnek tartott család jómódban nevelte két fiát és egy szem leányát, az apa az ország jövőjéről, felvirágoztatásáról alkotott nézeteit megosztotta lányával is. Zahára azonban pályafutását illetően a legnagyobb hatást dizájner nagynénje gyakorolta. Tizenegy éves korában már élénken érdeklődött az építészet iránt, ebben szülei is támogatták, gyakran vitték el építészeti kiállításokra.
Első iskolájában, Bagdadban apácák tanították zsidó, keresztény, muszlim és arab lányokkal együtt. Ezután útja egy-egy évre Svájcba és Londonba vezetett, ahol még jobban nyitottá vált a különböző kultúrákra. Visszatérve Közel-Keletre, Bejrútban végezte el az Amerikai Egyetemen a matematika szakot, ezután jött régi szerelme, az építészet. Az elkövetkező londoni évei már a szárnybontogatás időszakát jelentették az Építészeti Társaság Iskolájában. Stílusát már ekkor jellemezte egyfajta „gyermeki gondolkodás", mely a gravitációval szembeni küzdelemben tűnt ki. Rajzain, tervein az épületek úsztak, lebegtek, mely a szakemberek szerint a tömegvonzással nem számoló gyerekrajzok ismérve.
2009. 08. 14. (XIII/33)
