hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tánc a sötétben - Halálos beteg Patrick Swayze

2009. 04. 18.
„Nem tudom, hogy mi vár rám odaát. Ez próbára tesz mindent, amiben hiszek, de van valami mindannyiunkban, ami nem hal meg” – mondta nemrég egy megrázó tévéinterjúban Patrick Swayze, a kilencvenes évek egyik férfiideálja, akinél közel egy éve előrehaladott hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak.

Az idén ötvenhét éves Patrick Sway­zet – habár viszonylag kevés emlékezetes filmben szerepelt – 1991-ben a „legszexisebb élő férfinak” kiáltották ki az álomgyárban. Ám ennek a „dicsőségnek” inkább áldozata lett a későbbiekben, mintsem a haszon­élvezője.
Az egykor profi balett-táncost huszonéves korában egy térdsérülés fordította végleg a színészet felé, habár ahogy az anekdota tartja: előbb tudott táncolni, mintsem járni. Ez nem is csoda, hiszen édesanyja elismert koreog­ráfusként mind a négy gyermekét „táncba vitte”. A gyerekkori csúfolások ellenére Patrick tényleg sokat köszönhetett a balettnak. Például a feleségét, akit tizenkilenc évesen ismert meg anyja tánciskolájában, amikor az akkor tizenhat éves Lisa Niemi növendékként járt oda. De nem sok színész büszkélkedhet azzal sem, hogy dublőrök nélkül tudja ropni a vásznon.
Az 1987-ben készült Dirty Dancing (Piszkos tánc) meg nem értett tánctanárának szerepe váratlanul emelte Swayzet a klasszisok közé. A producerek eredetileg egy habkönnyű nyáresti kikapcsolódásnak szánták a filmet, amit a moziban való megjelenés után hamar már kapni lehetett a videotékákban is. A celluloid azonban világszerte 300 millió dollárt hozott, videováltozatából pedig több mint
1 millió példány fogyott. Ezt követte nem sokkal a – már-már kultikus jelentőségű – Ghost című film, Demi Moore oldalán, amiben Swayze egy „visszajáró lelket” alakított. Ekkor híresült el a hip-hop szlengben az a mondás, hogy „Swayze vagyok”, azaz „szellem vagyok”, „eltűnök”.
Swayze az új évezredben már alig tűnt fel filmekben, és lassan a leírt sztárok táborába csúszott. Egy-két renitensebb szereptől eltekintve – mint egy öntudatos transzvesztita vagy egy zugpedofil megformálása – inkább lehetett hallani alkoholizmusáról és nikotinfüggőségéről, valamint az ezzel kapcsolatos botrányokról. Egyszer például „kényszerleszállást” kellett végrehajtania saját ikermotoros Cessnájával az arizonai puszta felett. Bár rábizonyítani nem tudták, de minden jel szerint jó adag sör és bor is segítségére volt a navigálásban, ám a bizonyítékokat még időben eltüntették, és egy ideig őt magát sem találta a helyi rend­őrség.
Swayze a nyolcvanas évek elején veszítette el az apját, és ezután rendszeresen italba fojtotta bánatát – bár sokak szerint ezt inkább a karrierjében beállt lejtmenet váltotta ki. Tény, hogy Swayze már jó ideje visszavonultan élt feleségével Los Angeleshez közeli birtokán, ahol rehabilitációval és lótenyésztéssel múlatta az időt, amikor 2006 táján újabb lendületet vett a karrierje. Ezt viszont hirtelen jött rákdiagnózisa szakította félbe. Ahogy vissza tudott emlékezni, épp egy szilveszteri partin voltak a feleségével, amikor az éjféli pezsgőtől rosszul lett. „Mintha savat öntöttek volna egy nyitott sebre.” Ezek után rohamos fogyásnak indult. Tíz kiló mínusz után végre ellátogatott az orvosához, aki közölte: negyedik stádiumban lévő hasnyálmirigyrákja van, és már áttétek látszódnak a máján is. Szakemberek szerint hasnyálmirigyrákot a legnehezebb diagnosztizálni, és a páciensek fele általában már meg sem menthető.
A hír az egész családot lesújtotta, de a színész nagy bizalommal vetette alá magát a kemoterápiás kezeléseknek. A média viszont rögtön temette: „öt hete van hátra Patrick Swayze-nek”, „haldoklik a Dirty Dancing sztárja” – olvashatták az akkori szalagcímeket. Eleinte nem is mutatkozott javulás, aztán amikor megjöttek az első pozitív eredmények, Swayzevel szinte madarat lehetett fogatni. „Csoda történt velem”, „egy két lábon járó csoda vagyok” – hangoztatta. És az előzményeket tekintve ez nem is meglepő. „Hogy haldokolnék? Feladtam? A halálos ágyamon fekszem? Búcsút veszek az emberektől? Semmiképp!”
A hasnyálmirigyrák egy biztos kiváltó okának tartják a dohányzást. Swayze általában napi három dobozzal szívott, és erről a szenvedélyéről a kemoterápia idején sem tudott lemondani. „Ha tudnám, hogy ettől akár öt perccel is tovább élhetek, úgy dobnám el, mint a forró krumplit” – válaszolta egy ezt firtató újságírói kérdésre.
A „mozgalmas élet, mozgalmas halál” jelszavával tehát Swayze rögtön vissza is tért a munkájához. Felesége is elismerte, hogy férjét a munka élteti, és erőt ad neki, így támogatta ezt a döntését. A korosodó FBI-ügynökről szóló tévésorozat (The Beast) forgatóstábja nem talált szavakat Swayze teljesítményére: fél év alatt csupán egyszer hiányzott, napi több mint tizenkét órát dolgozott, de soha senki sem hallotta panaszkodni, noha fájdalomcsillapítókat nem szedhetett ez idő alatt. Az első széria legyártása után azonban rosszabbodott az állapota, és kényszerpihenőre szorult. A kezelések során legyengült immunrendszere miatt nemrég tüdőgyulladással vitték a kórházba, és azóta tényleg alig teszi ki a lábát a farmjáról.
A színész lassan, de biztosan kezdi átértékelni az életét, és olyan lírai tettekre szánta el magát, mint hogy harminchárom közös év után újra megerősítette házassági szövetségét Lisával, vagy hogy sosem született gyermekük helyére szívesen örökbe fogadna egyet. Swayze újraértékelte emberi kapcsolatait, és kijelentette: soha akkora tiszteletet nem érzett ember iránt, mint felesége iránt, aki nélkül biztosan nem tudta volna ilyen „elegánsan viselni” a történteket. A természetfelettibe vetett hite is új lendületet kapott. Habár élete során a keleti misztikától kezdve a Koránig mindent érdeklődéssel tanulmányozott, most úgy érzi, hogy „szíve és szelleme is nyitott a csodára”, amiért mindennap imádkozik. De ezzel nincs egyedül: számos színésztársa, köztük Tom Cruise is spirituális támogatásáról biztosította bajba jutott kollégáját – bár legtöbben az emberi szánalomnál többel nem szolgálhatnak. Ezenkívül pedig egy több ezer fős imalánc is működik már világszerte Patrick Swayze gyógyulásáért.
Habár a kezeléseknek még mindig nincs vége, Swayze újabban azon töri a fejét, hogy kiadja az emlékiratait, „tanulságul mindenkinek”. Mint egy elmúlását érző ember, aki kétségbeesetten nyomot akar hagyni magáról a világban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!