hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Több, mint színész

2008. 10. 08.
Paul Newman évek óta tartó küzdelme a tüdőrákkal egy hete pénteken véget ért. A magyar származású amerikai színészlegenda augusztusban 83 évesen fejezte be a kemoterápiát, és közölte, hogy otthonában szeretné eltölteni utolsó napjait. Gyakran hangoztatta, hogy amikor felkel és belenéz a tükörbe, rácsodálkozik, hogy még mindig él. „Kész csoda, hogy túléltem a háborút, a dohányzást, az ivászatot, az autóversenyzést. A sors kegyeltje vagyok. Ki is találtam, mi legyen a sírkövemre írva: Itt nyugszik Paul Newman, aki azért halt meg, mert a szeme bebarnult.”

Másfél éve vonult vissza a színészettől, mert úgy érezte, már nem tudná
képességei legjavát nyújtani. Utolsó filmszerepe Dr. Hudson Horner hangja a
Verdák című animációs filmben, filmvásznon pedig a 2002-es A kárhozat útja című
filmben szerepelt, amiért Oscar-díjra is jelölték a legjobb mellékszereplő
kategóriában. „Newman mindannyiunk számára magasra tette a lécet, és nem csupán
nekünk, színészeknek, hanem minden ember számára” – nyilatkozta George Clooney.
Newman azon ritka színészek egyike, aki karrierjét nem megnyerő külsejére, hanem
belülről fakadó kvalitására és tapasztalatára építette, minden szerepet
intellektuálisan közelített meg, bár a gondolkodó színészt ekkor nemigen
kedvelték az álomgyárak. Ellenszenvét Hollywood felé szerepválasztásaival
fejezte ki: már karrierjének kezdetén külsejével ellentétes figurák, antihősök,
lúzerek, közönséges alakok sorsát elevenítette meg.

Egy clevelandi zsidó kereskedő második fiaként középosztálybeli családban
rajtolt az élete. Newman édes­apja, Arthur Neumann, német zsidó bevándorló
szülők gyermeke, apai ágon magyar, anyai ágon lengyel felmenőkkel; édesanyjának,
Fecs­kó Trézsinek a családja az akkoriban magyar területhez tartozó Peticséről
származott, a századfordulón vándoroltak a tengerentúlra, így Newman háromnegyed
részben magyar származású. A szigorú erkölcsi nevelésben részesülő fiúknak az
iskola mellett a boltban kellett dolgozniuk, Paul hajnalonként bringáján hordta
ki a reggeli újságokat, később házról házra járt, és lexikonokat árult.
Tizennyolc évesen nagy álma volt pilótaként szolgálni hazáját a második
világháborúban, de színvaksága miatt erre alkalmatlan volt, így inkább
rádiósként fogta az éter jeleit a Csendes-óceánt átszelő torpedóbombázókon. A
rádiózások között eltelt unalmas időt több tucatnyi könyv olvasásával ütötte el.
A háború után az eredetileg tanári pályára készülő Paul befejezte az egyetemen
az angol-közgazdász szakot, de legbelül érezte, hogy az élet nagyobb dolgokat
tartogat számára. Az időközben meg­nő­sült fiút súlyos csapásként érte apja idő
előtti, ötvenes éveiben bekövetkezett halála, ugyanis minden vágya az volt, hogy
apjának bebizonyítsa: a sportbolton kívül, művészi pályával is sikeressé válhat.
Családjáról gondoskodnia kellett, de mindent megtett, hogy ne térjen vissza a
szülői vállalkozásba: farmon gazdálkodott, golfpályán gye­pet egyengetett,
rádióban híreket olvasott. Ám rövid ideig testvérével együtt vezetni kényszerült
apja boltját, míg mindenki megkönnyebbülésére végül eladták az „atyai
örökséget”.



Paul Newman és Robert Redford a Buch Cassidy és a Sundance kölyök című film
zárójelenetében

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!