hetilap

Fotó: Reuters

Ismerősei szerint meglehetősen aktív élet jellemzi Robert De Niro
mindennapjait, akit nemzedéke egyik legnagyobb színészének tartanak: ha éppen
nem CIA-ügynököt játszik, akkor Mel Gibsonnal forgat, vagy pizzát rendel a
Williams–Coppola–De Niro fémjelezte étteremlánc egyikében, miközben mind a hat
gyermekét igyekszik becsületben fölnevelni, a három édesanyával együttműködve.


Bármilyen karakterbe magas fokú intelligenciával indukál értéket és érzelmet, de
kétségkívül a gengszterszerep állt hozzá mindig a legközelebb. De Nirót a mai
kor embertípusai foglalkoztatják leginkább – mi sem vall rá jobban, mint hogy
negyvenéves pályafutása során nemigen szerepelt kosztümös filmben. Rendkívüli
jellemformálásait, gazdag arcmimikáját örökölt génjeinek is köszönheti. Az
olasz, holland, francia, német és ír felmenőkkel bíró filmes fenegyerek a
hithagyó katolikus édesapa, idősebb Robert De Niro festő, szobrász, poéta,
valamint az arisztokrata családból származó, a kommunizmussal barátkozó és angol
irodalmat hallgató, protestáns neveltetése ellenére ateista festő-művésznő,
Virginia Admiral közös, egyetlen gyermeke. Mivel a szülők válófélben voltak,
akaratuk ellenére a nagyszülők katolikusnak kereszteltették a kétéves Robertet.
A szégyenlős, fehér bőre miatt „tejképűnek” csúfolt gyerek New York Syracuse
negyedében nevelkedett, nagyszülői felügyelet alatt.

Első színpadi sikere tizenévesen a Gyáva Oroszlán alakítása volt az Óz, a csodák
csodájában. Bár anyja, felismerve színitehetségét, beíratta egy művészeti
iskolába, a tinédzser Bob iskola helyett inkább a bandákkal járta a
csatornaszagú utcákat, de társaitól elszenvedett kiközösítése miatt igazából
magányosan teltek ezek az évek, különösképpen édesapja hiánya miatt. Apjával
időközönként beültek egy-egy moziba, amit a fiú nagyon élvezett. John Baxter
amerikai tényfeltáró író könyvében köntörfalazás nélkül leírja, hogy az idősebb
De Nirót családjától valójában a melegkultúra világa szippantotta el, így több
neves festővel, íróval volt homoszexuális kapcsolata, mely állításokat az ifjabb
De Niro mindeddig nem tartott cáfolásra érdemesnek.

Robert az elhagyatottság élményét a színészettel ellensúlyozta. Tizenhat évesen
egy vándortársulathoz csatlakozott. Ekkoriban a lányok nem érdekelték, szabad
idejében jórészt csak füzetes regényeket olvasgatott. Tudását a legtöbb
kortárshoz hasonlóan a Stella Adler és Lee Strasberg vezette színiiskolában
pallérozta, melynek elvégzése után reklámokban, off-Broadway darabokban tűnt
fel.

Filmjeiben gyakran brutális, mentálisan „meredek”, antiszociális figurákat
alakít, melyek megformálására – rá jellemző módon – alapos kutatást és aprólékos
háttértanulmányozást követően készül. Munkastílusát az anarchia és a fegyelem
keverékeként definiálja. Első jelentős beugrónak a Brian De Palma rendezte
Wedding Party című filmjét jegyzik a hozzáértők, amiért kemény ötven dollár
ütötte a markát. Coppola gengsztereposzának, A Keresztapának a második
„felvonásában” alakította a fiatal Vito Corleonét, a szerep megformálásáért a
filmakadémia a legjobb epizódszereplőnek titulálta.

A filmszerep kedvéért négy hónapig szicíliai akcentust tanuló „maffiózó”
egykettőre beírta magát a filmtörténelembe. Mellékesen Marlon Brandóval együtt
ugyanazon karakter eljátszásáért nyerték el az impozáns díjat. A hetvenes
években nyolc film forgatása alatt életreszóló munkakapcsolat és barátság
bontakozott ki Martin Scorsesével, aki rögtön beültette őt a „taxiba”, így a
Taxisofőr „pózolós, zseléhajú digó” kópiája elválaszthatatlanul összeforrt De
Niro személyiségével. Sokan a film véres üzenetének könyvelik el, hogy egy férfi
merényletet követett el Ronald Reagan akkori amerikai elnök ellen. A
szarvasvadász című film szintén nagy visszhangot keltett, különösen a keleti
blokk országaiban. Majd a második Oscar-díj is a vitrinbe került a Scorsese –
minden idők egyik legnagyobb sportfilmjeként számon tartott – Dühöngő bikájában
alakított bokszoló, Jake La Motta hiteles megszemélyesítéséért. A szerep
autentikus felépítéséhez De Niro az úgynevezett method-acting legszélsőségesebb
formáját választotta, azaz huszonhét kilót hízott, illetve hónapokig bokszolók
között élt. A New York, New York filmmusical szerepéért pedig szaxofonozni is
megtanult.

A nyolcvanas évektől olyan drámai alkotásokban látható, mint a Misszió, az
Ébredések, a Marvin szobája, Aki legyőzte Al Caponét, Lánglovagok, A rettegés
foka vagy az önéletrajzi elemeket sűrítő Bronxi mese.

A kilencvenes évek klasszikus válogatásai nem váltották be a hozzájuk fűzött
reményeket és bevételeket. Ráadásul tíz éve, hogy a Ronin című film
franciaországi forgatása idején azzal gyanúsították a színészfenomént, hogy egy
prostituáltlánc szolgáltatásait vette igénybe. De Niro tagadott a kilencórás
kihallgatás során, s megígérte a galloknak, hogy nem teszi be többé a lábát az
országba. Talán ez idő tájra tehető az újságírókkal szemben kialakult
ellenszenve, ugyanis interjúkban, tévé­showkban magánéletéről körülbelül annyit
beszélt, mint Charles Bronson a Volt egyszer egy vadnyugatban. Korábban több
ízben fújt visszavonulót egy-egy interjú megjelenését illetően, így a megelégelt
újságírók egy kollektív listát bocsátottak közre, mit tilos megkérdezni De
Nirótól: politika, vallás, család, bormárkák és még számtalan tabutéma. Sajnos
második házassága is éppen romokban hevert, amikor az orvosok prosztatarákot
állapítottak meg nála, de a szigorú orvosi utasításokat betartva teljesen
felgyógyult, s egyúttal lelki egyensúlya is helyreállni látszott. A csíkos
öltönyt és a lakkcipőt Robert Mario De Niro félretette, és TriBeCa nevű
produkciós cégével elkészítette az egyik, ha nem a legsikeresebb filmkomédiáját,
a Csak egy kis pánik öniróniára épített filmeposzát, mely az Apádra ütök
páratlan színészpárosával kiegészülve kasszadöntögetőnek bizonyult. Ma már
húszmillió dollár alatt nem igazán nyit ajtót más rendezőknek.

A jövőben számos film producere és rendezője, többek között Roy Rowan amerikai
újságíró visszaemlékezései alapján forgat Mao Ce-tungról és az 1949-es kínai
forradalomról, valamint Mel Gibson rendezése alatt újfent testhez álló szerepet
alakít, egy CIA-tisztogatót „önt formába”. Szeptemberben hazánkba érkezik a
Righteous kill, melyben Al Pacinóval karöltve két, nyugdíjazás előtt álló zsarut
alakítanak. Al Pacino és De Niro pályájuk során rendszeresen halásztak el
egymástól szerepeket, ezenfelül kettejük parallel megjelenése a filmvásznakon
sorozatos zavart idézett elő a közönség és az újságírók körében. „Pedig
szerintem egyáltalán nem vagyunk hasonlóak. Én sokkal magasabb, meg inkább
vezetőbb típus vagyok, mint Al – viccelődik kettejük kapcsolatáról a művész. –
Őszintén szólva elmondhatom, hogy Al generációnk legkiválóbb színésze –
természetesen, ha személyemet nem tesszük hozzá.”

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek