Fotó: Reuters
Becker vagy két éve vette kezébe a kártyát, idővel nagyban kezdett játszani,
esetenként tízezer eurót is otthagyott az asztalnál, így érthető örömmel vették
csatlakozását a „profi ligába” – Póker Világbajnokság, Póker Világkupa és
hasonló mérkőzéseken méretteti meg magát. Az izgalmakat fokozandó, Becker
beszállt a világháló pókerhálós üzletrészébe, amivel a törvényesség általa eddig
sértetlenül hagyott határát súrolja. Németországban ugyanis jelenleg csak
kaszinókban lehet törvényesen pénzért játszani szerencsejátékokat; így a máig
szabályozatlan online szerencsejáték folytán az állam jelentős bevételektől esik
el. Az egykori teniszcsillag egy pókeroldal olyan részlegét reklámozza, ahol
virtuális pénzzel zajlik a játék, de a végcél valójában a játékosok valós
pénzzel működő oldalakra irányítása, s ezeken már óriási hasznot húz a cég.
Becker az egyébiránt jellegzetesen égnek meredő haját hátrazselézve, a
játékbarlanglakók réveteg tekintetét felöltve vált a legnagyobb online-tornákat
lebonyolító PokerStars hűvös pókerarcává.
Boris Becker szüleinek egy szem fiaként egy Leimen nevű kisvárosban nőtt fel.
Apja szó szerint saját kezével építette fia pályáját, történetesen ő tervezte
azt a sportcsarnokot, ahol Boris ütögetni kezdte a labdát. A fiú túlságosan is
jól játszott, hamarosan kikövetelte magának a versenysport. 1985-ben, tizenhét
évesen Becker lett a legfiatalabb Wimbledonban trófeát nyert sztár a férfiaknál,
egyben az első német, és az első kiemelés nélkül diadalmaskodó játékos is. Az
ifjú tehetség olyan öles léptekkel haladt a világhírnév felé, hogy még a jó
szimatú sportszergyártók sem fedezték fel a benne rejlő üzletet. A rajongók
lányserege azonban az új teniszbálvány nyomába eredt. „Ezek a hisztérikus, őrült
lányok órákat is vártak rá a hoteleken kívül – dohogott Becker edzője. –
Tisztességes ilyet egy gyerekkel tenni?!” Noha Boris ekkor még növésben volt, a
vekker nála valahol ez idő tájt megállt: „Mintha ma is tizenhét volnék” –
mondogatja azóta is. A wimbledoni győzőnek nem volt jogosítványa, még sört sem
ivott soha, idejének nagy részében egyszerűen az álmának élt: teniszezett. „Egy
burokban éltem, amelyben az edzőm és a menedzserem tartott. Nem láttam a teljes
képet a világról. Nem figyeltem arra, mit mond a tévé, egyáltalán nem olvastam
újságot. Az életemet Wimbledon változtatta meg. A sorsom egy olyan emberhez lett
hasonló, mint akit a tengerbe hajítottak, nem volt más választásom: úszom vagy
megfulladok. Végül valahogy partra vergődtem, de menet közben tömérdek vizet
nyeltem” – tekint vissza Becker a hírnévvel járó megpróbáltatásaira.
A média szélsebesen felkapta, két év alatt máris fél tucat könyv jelent meg
róla, nem beszélve a rengeteg cikkről, melyek legalább annyira foglalkoztak
magánéletével, mint sporteredményeivel. „Tudom, hogy hülyén hangzik, de
hihetetlenül nagy hősnek számítok Németországban – nyilatkozta alig húszévesen.
– Részemről állok elébe, hogy az legyek, afféle kicsi és jófajta hős, még ha
tudom is, az ilyenek rövid életűek.” Furcsa módon tartotta magát a szavához:
később bevallotta, hogy kisszerű gyógyszer- és alkoholfüggőként élt, míg meg
nem ismerte későbbi feleségét, Barbarát. A hölgy a nyolcadik hónapban járt,
amikor összeházasodtak, az eljegyzést a lehető legnaturálisabban adták hírül:
egy magazin címlapfotóján a leendő Becker család anyaszült meztelenül szerepelt.
Barbara és Boris fiai ma tizennégy, illetve nyolcévesek. Szintén nyolcéves
Becker törvénytelen lánya, Anna Jermakova, aki még egy egyéjszakás kalandnak sem
minősíthető eset következményeként jött világra. Aznap történt Becker 99-es
wimbledoni kiesése, és a depresszióba süppedő férfi még az éppen második fiukat
váró feleségével is csúnya veszekedésbe keveredett. Bár a harmincegy éves
játékos röviddel ezután nyugdíjazta magát és abbahagyta a teniszt, a
tornavesztés volt a legkisebb vesztesége; a félrelépést nem élte túl Beckerék
házassága. Azóta Becker magánélete abból áll, hogy szinte évente más és más
színesbőrű nővel mutatkozik, akik általában megszólalásig hasonlítanak volt
feleségére, abban a tekintetben is, hogy többségük modell. Becker kislánya
ezalatt pénzéhes anyjának ügyködése folytán ma Németország első számú
gyereksztárja lett: modellkedik, kifutón szerepel, fotói elárasztották a
magazinokat: anyja attól sem riad vissza, hogy félmeztelenül fotóztassa Annát.
Boris pedig nem szereti a kislányt, s ezen a pozitív apasági teszt sem
változtatott.
A teniszlegenda pályája során egyesben hatszor aratott Grand Slam-diadalt,
karrierje során 713 alkalommal győzött, 214-szer hagyta el vesztesen a pályát,
de a világranglistát mindössze 12 hétig vezette, még 91-ben. A profi sportban
eltöltött tizenöt év alatt 25 millió dollár ütötte a férfi markát, amely a
„civil” élethez jó alapot jelentett, időközben azonban nemcsak családját
vesztette el, hanem a zűrök miatt benyújtott számlák miatt jelentős vagyont is.
2000-ben a Jermakova-ügy miatt 3 millió dollárt, 2001-ben a válás kapcsán
összesen 18 millió dollárt fizetett; 2002-ben adócsalás miatt két év
felfüggesztett börtönbüntetés helyett végül „csak” félmillió dollárt róttak ki
rá. A pókerasztalnál vélhetően már az autókereskedő és sportszergyártó
vállalkozásaiból származó jövedelmét kockáztatja Becker. A sportbálvány életének
sötét oldalait pár éve megjelent önéletrajzi könyvében kommentálta, műve címét
(Pillanat, ó ne szállj tovább) egyébként Faust szájából vette. Másik kedvence
James Dean. „Gyerekkoromtól fogva nagy csodálója voltam a munkásságának, egészen
megigézett, ahogyan Dean borotvaélen táncolva élt, az élet és halál közti
keskeny vonalon. Visszanézve az én életem valami ilyesmi volt” – tűnődik a
teniszcsillag porából született pislákoló pókersztár.
2008. 05. 02. (XII/18)
