hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Minden az életmentő bébiétellel kezdődött
Henri Nestlé öröksége

2008. 04. 02.
A lángelméjű feltalálóknak nem csak a technika terén van keresnivalójuk. Egy sikertörténet kezdődhet a bébitápszer feltalálásával is – az emberiség létét így is lehet forradalmasítani. 150 évvel ezelőtt a csecsemőhalálozási ráta még igen magas volt – legfőképpen a megfelelő anyatejpótló termék hiánya miatt. Egy svájci gyógyszerész, Henri Nestlé elsőként fejlesztett ki újszülöttek számára is fogyasztható csecsemőtápszert, a kezdeti sikert egy baba megmentése jelentette, aki sem anyatejet, sem más táplálékot nem volt hajlandó elfogadni. Az Henri Nestléről elnevezett cég mára a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalatává, egyben Svájc legnagyobb iparvállalatává nőtte ki magát.



Henri Nestlé

Az emberségéről is méltán híres Henri Nestlé 1814-ben született, egy
sváb–német házaspár tizenegyedik gyermekeként. Az eredetileg tizennégy gyermekes
családot többször is tragédia érte: a Nestlé gyerekek fele nem érte meg a
felnőttkort – abban az időben minden negyedik csecsemő még az első életévét sem
érte meg. Henri tizenévesen maga mögött hagyta családját és szülővárosát,
Frankfurtot – ahol egyébként később bátyja lett a polgármester –, és Svájcba
költözött szerencsét próbálni. Gyógyszerésznek tanult évekig, majd saját
vállalkozásba fogott: először ecetet, olajat és likőrt gyártott. 1860-ban
feleségül vette egy jótékonykodásban élen járó orvos leányát, s bár gyermekük
sosem született – vagy talán éppen azért –, közös és elsősorban nem üzleti
ügyükké vált a mások utódaiért végzett munka. Nem tudjuk, pontosan mikor kezdett
Svájc leghíresebb patikusa az életmentő bébipapi kidolgozásába, de a korábban
már különféle területeken bizonyított, vállalkozó kedvű férfi fáradozásait végül
siker koronázta, s a Lactous Farina Nestlé nevű tápszer 1867-ben piacra került.
A Nestlé 1866-os alapítása után négy évtizedig a cég első és egyetlen terméke ez
a tej- és gabonaalapú élelmiszer volt, mely a társadalom legsebezhetőbb
tagjainak táplálkozását segítette – a csecsemőkét, a betegekét és az idősekét.
Henri Nestlé nemzetközi hírnevét találmányának figyelemre méltó tulajdonságaival
vívta ki.

Nestlé cégsztori

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!