Martin Luther King 1929-ben született a Georgiabeli Atlantában, az Egyesült
Államokban. Apja, az idősebb Martin Luther King egy részeges aratómunkás fia
volt. Első kézből tapasztalta meg a szegregációt, baptista lelkészi tevékenysége
előtt autóműhelyben és tűzoltóként dolgozott. Az anya az egyetemet végzett
tanárnő, Alberta Williams King, egy sikeres lelkész lánya volt, relatíve jó
körülmények között nőtt fel, többnyire megkímélve a faji megkülönböztetéstől.
King tizennégy évesen megnyerte élete első szónokversenyét. Tizenöt évesen már
főiskolán tanult szociológiát, és apja mellett segédpásztorkodott. Apja és
professzorai kérésére ezután Pennsylvaniában a Bostoni Egyetemen szisztematikus
teológiát tanult, majd 1955-ben doktorált. Tanulmányai során Platón, Rousseau,
Thoreau, Gandhi gondolatai érintették meg leginkább. Baptista lelkészként fő
forrásanyaga a Biblia volt. De emellett szívesen hallgatott operát, és járta a
vidéket. Feleségül vette a konzervatóriumot végzett fiatal énekesnőt, Coretta
Scottot, majd huszonnégy évesen egy montgomerybeli baptista gyülekezet pásztora
lett.
1955. december első napján lecsapott a Zeitgeist, a kor szelleme, amikor Rosa
Parks asszonyt letartóztatták, mert a buszon nem adta át ülőhelyét egy fehér
férfinak. A feketék egy hónapos buszbojkottot hirdettek, nem jártak
tömegközlekedési eszközökkel. A felizzott közhangulatban Martin Luther King
akaratlanul, szónoki tehetségének is köszönhetően vált az emberi jogi mozgalom
vezetőjévé. A Ku-Klux-Klan (KKK) bombát dobott ugyan a házára, de családja
megmenekült. Ezt követően King és társai a Déli Keresztény Vezetők
Konferenciáján kidolgozták a feketék polgárjogi védelmét. Tömegek kerültek
börtönbe, köztük többször maga King is. A sajtó, a rendőrség mindent elkövetett,
hogy megosszák és felszámolják a mozgalmat. King híveinek a türelmet, az
ellenség iránti szeretet prédikálta. Egy év elteltével a legfelsőbb bíróság
törvénytelennek ítélte a közlekedésben alkalmazott szegregációt. Következtek a
KKK tüntetései, erőszakos éjszakai portyázásai, feketék megcsonkításai. Annak
ellenére, hogy King mindig tettre kész és felkészült volt, sok harcot vívott
önmagával, alkalmatlannak gondolta magát erre a feladatra, de felesége és közeli
munkatársai bátorítása, Isten támogatása a legnehezebb helyzeteken is
átsegítették.
„Van egy álmom”