hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szupernők kifutóban
Claudia Schiffer visszavonul

2007. 10. 16.
Minden idők legkeresettebb és legjobban kereső modellje bejelentette visszavonulását. Húsz éven át Claudia Schiffer a legnagyobb divatházak és márkás termékek arca volt; a „szuperszériához” tartozó Naomi Campbellel és Cindy Crawforddal karöltve koptatta a kifutókat. „Olyan szupermodellek, mint amilyenek egykor mi voltunk, nincsenek többé” – jelentette ki a divatügynökségek egykori királynője.

„Nagyon erős a konkurencia, és a csúcson kell abbahagyni. Nem szeretném
megvárni, amíg mellőzött leszek – indokolta döntését a harminchét évesen is
versenyképes sztár. – Ahhoz, hogy valaki szupermodell legyen, egyidejűleg több
országban kell megjelennie a magazinok címlapján. Azonban ma már ez nem
lehetséges, mert erre egyre inkább popsztárokat vagy színésznőket kérnek fel. Ki
fog halni a szakmánk!” – tette hozzá szomorúan.

A sztárélet Claudia számára a modellkedéssel kezdődött, tinilányként „túl magas,
túl vékony, túl félénk és túl jómódú” volt, hogy túl népszerű lehessen. A
Schiffer szülők összesen négy gyermeket neveltek lelkiismeretesen, „olyan
gyerekeket akartak, akikben megbízhatnak, és akik amikor hazajönnek, képesek
megmondani az igazat”. A fölös energiáit lekötendő Claudiát is noszogatták, hogy
sportoljon, tanuljon zenét, próbálgassa szárnyait. A lány egyébként édesapjához
hasonlóan menő ügyvéd szeretett volna lenni, míg tizenhét évesen ki nem szúrták
egy diszkóban, majd beajánlották az Elle-hez, amelynek rögvest a címlapjára is
került. Szülei az iskola elvégzését kötötték ki feltételként, leellenőrizték a
szerződéseit, és elengedték szerencsét próbálni. Nem telt sok időbe, 1992-ben
már a világ legjobban fizetett topmodellje volt, de okos lányként arra
törekedett, hogy több lábon álljon, például ’95-ben modellbarátnőivel létrehozta
a folyamatosan terjeszkedő Fashion Café étteremláncot.

„Profi modell voltam, …nem botrányhős – összegezte pályáját Schiffer, aki ezért
mindig is szüleit méltatta:

– hálás vagyok, hogy nagyon boldog gyerekként nőhettem fel. A sikereim kulcsa a
gondolkodásmód, amit a szüleimtől kaptam; a becsületességet, az ésszerűséget és
az egyenességet tőlük tanultam.” Karl Lagerfeld divattervező szerint Claudia
páratlan hírnevét annak köszönheti, hogy a lélegzetelállító külső alatt
„keményen és precízen dolgozik, mint egy egyenletesen duruzsoló német üzleti
gépezet”. Már pályája kezdetén kikiáltották: „Schiffer kisasszony az a modell,
aki nem hibázik” – s ezzel arra utaltak, hogy a többiekhez képest sikerrel
kerülte el a buktatókat. S valóban: sosem dohányzott, sosem drogozott, az
alkoholt megkóstolta, de először huszonéves korában… Schiffer mégsem tartja
magát tökéletesnek; emlékeztetőül listát vezet önmaga okulására azokról a
dolgokról, amelyeket másképp kell csinálnia.

Meglepő, bár perfekcionizmusára vall, hogy sokáig küzdött, hogy elfogadja magát
olyannak, amilyen. 1999-ben, már ünnepelt szépségként fel kellett dolgoznia,
hogy hatéves jegyessége felbomlott a bűvészfi David Copperfielddel. A világszép
nádszálkisasszony el is bizonytalanodott egy időre, de később megismerkedett
jelenlegi férjével, Matthew Vaughn producerrel. Bár az exvőlegénnyel szemben
Vaughn nem tudott – jó illuzionista módjára – repkedni, a családi fészekrakásban
végül is eredményesebbnek bizonyult. A pár 2002-ben házasodott össze, kisfiuk
négyéves, kislányuk kettő, akikkel egy angliai kúriában élnek. Tekintélyes,
nyolcvanmillió eurósra becsült vagyona ellenére Claudia a gyerekek után
visszament még a szakmába, mivel bámulatosan megőrizte legendás alakját.

S hogy miben áll a Schiffer-sikerrecept? Először is végy egy közel azonos
génállományt, ha megvan a kék szem, a szőke haj, a 180 centi no és a többi
szabványméret; tagjaidat vesd alá hetente ötször kétórás edzésnek; táplálkozz
reggel gyümölccsel és teával, délben zöldséggel vagy levessel, vacsoraidőben
csirke- vagy tonhalsalátával. Gyermekváráskor kicsit lazul a kantár, több
fehérje, sőt csoki is megengedhető. Ennyi az egész… Ez az életmód a hölgyek
többségének így is követhetetlenül „haladó” volt, noha az évek során
bebizonyosodott, hogy Schiffer még mindig a divatszakma egyre fogyatkozó
konzervatív-mérsékelt táborát erősíti. „Úgy vélem, a divat feladata a szépség és
az egészség népszerűsítése – mondta – az anorexiás, beteges és belőtt kinézetű,
kizsigerelt lányokkal ez lehetetlen, sőt sértő a nőtársadalomra nézve, akik a
modellek nyomán egy mintát kívánnak követni.” Tavaly, a divatvilágot
figyelmeztető megmozdulás kapcsán is felemelte a szavát a tizenhat évnél
fiatalabb és anorexiás lányok „piacra dobása” ellen.

Kifutottak még

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!