Walter Elias Disney 1901 decemberében született Chicagóban a protestáns
Disney család negyedik gyermekeként. A kis Walt élete nem volt „leányálom”,
kemény munka és vasszigor töltötte ki az életét, játékra, barátokra nem jutott
ideje. Hétévesen hajnali fél négykor már dolgozni indult, újságokat hordott ki,
de a bérházak meleg folyosóin időnként elszundított munka közben, vagy megesett,
hogy elhagyott gyerekjátékokra lelve a hajnal első fényeinél játszani kezdett.
Egy ideig egy idilli farmon is éltek, ez volt gyerekkora legszebb időszaka. A
rajzolás iránti vágya is itt mutatkozott meg először, amikor egy kátrányos
hordóból ihletet és „festéket” merítetve kidekorálta a házuk falát. A játszástól
megfosztott, korán érő kisfiú azonban jó üzleti érzékre tett szert, s 1919-ben
úgy döntött, reklámgrafikusi pályára lép, apja nem túl nagy örömére. Az első
felvevőgép aztán hamar a filmgyártás irányába fordította, majd egymást követték
a sikerek és kudarcok. Kacagráf (Laugh-O-Gram) címmel szatirikus kisfilmeket
gyártott, amelyeket mozikban vetítettek, majd ezen a néven indította el
vállalkozását. Az anyagi nehézségek miatt gyakran szorult hitelekre: a borbély a
rajzaiért ingyen vágta a haját, mások hiteleztek neki ételt, vagy egyszerűen
elengedték a tartozásait. Karrierje csúcsán, akárcsak a mesék szegénylegénye, ő
is megemlékezett jótevőiről, és igyekezett viszonozni a segítségüket.
A rajzfilmgyártás az 1920-as évek elején még rendkívül fejletlen iparág volt,
amikor nagy kockázatot jelentett egy „cartoon network” ötlete. Walt mégis
emellett tette le névjegyét, számos technikai újítást vitt véghez.
A rajzfilmgyártók rájöttek, hogy az állatok szerepeltetése könnyebb, és jobban
is fogadja a közönség, ráadásul a rajzfilmfigurák elnyűhetetlenek, így a
végtelenségig fokozható az agreszszió. A rajzfilmben bármi megtörténhet a
szereplővel: meg sem gyűrődik, ha átmegy rajta a vonat, vagy dacolva a
gravitáció törvényeivel, nem zuhan bele a szakadékba sem. A némafilm válságba
kerülése a húszas-harmincas években begyűrűzött a rajzfilmgyártásba is, anyagi
és művészeti krach formájában. Ekkor kezdték el a filmeket tuningolásképp
hangszerelni, melyben Disney cége elöl járt. Miki egér az alkotó szerint éppen a
hangosításnak és a technikai újításoknak köszönhette a sikerét, hangja sokáig
maga „Walt bácsi” volt.
Disneyt amúgy „magányos farkasként” tartották számon, kevesek felé kötődött
érzelmileg, egyik bátyja és később a felesége, gyerekei álltak csak igazán közel
hozzá. Disney lélekben megmaradt örök gyereknek, megszállottan rajongott a
vasutakért, felnőttkorában is legkedvesebb szórakozása a kerti kisvasút volt,
melyen minden házába látogatót megutaztatott.
Ő még egyedüli célközönségének a gyerekeket tartotta. Gazdasági szempontból
egyébként rendkívül jó döntésnek bizonyult a mesegyártás, hiszen a klasszikus
történeteket bármikor le lehetett porolni, nem mentek ki a divatból. Az is a
rajzfilmeknek kedvezett, hogy 1940 után a gyerekek száma jelentősen megnőtt:
Amerika lakosságának egyharmada 14 éven aluli gyerek volt. Másrészt Hollywood
ekkor lépett a „nagykorúság útjára” is, vagyis egyre jobban divatba jött a
meztelenség és a szexualitás ábrázolása, amely kíváncsiságot, de zavart is
okozott a nézőkben. Ennek köszönhetően megnövekedett a tömegigény az úgymond
családbarát filmekre is, ami szintén Disney malmára hajtotta a vizet. A halála
utáni Disney-művekben sűrűn bukkantak fel olyan jelenetek, melyeket a néhai
tulajdonos nem vállalt volna. A kalandfilmek bukása még inkább a mesék felé
terelte a stúdiót, ekkor körvonalazódott Waltban egy igazi gyerekszórakoztató
park ötlete is. Jó harminc évet váratott magára a nagy álom, amellyel megint
sikerült újat alkotnia, mozgójárda és csupa sosem látott újdonság várta a
gyerekeket Disneylandben. Az elkészült Varázslatos Birodalom Amerika egyik
legjelentősebb városfejleszté-sének is bizonyult.
Disney pályája csúcsán, 65 évesen halt meg dohányzás miatt kialakult tüdőrákban.
Az álmodozó Walter számára az illúziógyártás volt a jövő útja, s eltávozása után
tovább termelt az általa alkotott varázsgépezet. 1966-os halála visszavetette
ugyan két évtizedre az álomgyár teljesítményét, de 1984-től a Paramount stúdiót
is felfuttató Michael Eisner vette gondozásba a Disney Companyt. Keze alatt
2005-ig hússzorosára nőtt a részvények értéke, a cég éves bevétele pedig 1,2
millió dollárról 27 milliárdra emelkedett. Neki tulajdonítják, hogy a világ első
számú szórakoztatóipari vállalatává vált a DC, és ugyancsak az ő vezetése alatt
robbant be a köztudatba a számítógépes animációkról híres Pixar stúdió is. Ez
utóbbi közel tíz év alatt 3 milliárd dollár hasznot hozott, és nem kevés
rajongót. A következő falat a világpiacból India és Kína, az eddig elhanyagolt
több százmilliós gyerektábor már most is remek felvevőpiacnak látszik a
Disney-shopok sok milliárd dolláros forgalma alapján.
Disney sikerének titkát abban látják, hogy az átlagnéző képzeletvilágát
szolgálta ki, jól ráérzett a kor szellemére, és a köznép szájíze szerint tudta
tálalni a meséket. Bár technikai szinten nagyot alkotott szakmailag, sosem
követte a művészetet – egyenesen irtózott attól, hogy valamelyik műve egyszer
művészmoziban végzi. Kortársainak többsége modern Aesopusként nézett fel rá, a
fennkölt családi szórakoztatás apostolaként, az évszázad legnagyobb
nevelőjeként.
A gyermekirodalom művelői és szakértői viszont – bár a maga módján zseniálisnak
tartották – erős kritikával illették a hagyományos gyermekirodalom
lealacsonyítása miatt. Megfogalmazásuk szerint a leegyszerűsített művek
lélektani és erkölcsi igazságait feláldozta az animáció, a látvány oltárán.
Disney mesevilága szerintük „nem egy gyereké, hanem egy korosodó emberé, aki a
múltban keres megnyugvást”.
2007. 08. 17. (XI/33)
