hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Karrier mindenek felett
Britney Spears a tudathasadás határán

2006. 11. 29.
Britney Spears 25 éves, de már túl van mindenen, amihez egy átlagos sztárnak dupla ennyi időre lett volna szüksége. A popcsillag néhány éve váltott a szűzies imázsból, s ma már csak szexbotrányai révén sikerül a felszínen maradnia. Két évvel ezelőtt családalapításba fogott, de kiderült, hogy ez nem az ő pályája: a bibliai szólamokat is előszeretettel hangoztató exénekesnő válni készül, hogy hátrahagyva férjet és gyerekeket, feltámassza hanyatló karrierjét.

Britney Spears 1981-ben Kentwood városában baptista keresztény család
gyermekeként látja meg a napvilágot. Az anya születésétől kezdve vasakarattal
kormányozza lányát a siker felé, a gondos karrierépítést olykor bibliai
szólamokkal fűszerezve. Míg más kislányok babáznak, addig Britney tánc- és
énekórákra jár. Nyolcévesen egy rangos tehetségkutató versenyen még túl fiatal
kora miatt elutasítják, pedig az édesanya szerint a kis Britney már az első
lépései során ráhangolódott a zene ritmusára.

A kislány, pontosabban a mama nem hátrál meg: Britney a következő éveket egy New
York-i művészeti iskolában tölti, több televíziós reklámszereplés összejön neki,
sőt a Broadway-n is felbukkan gyerekszínészként. Tizenegy évesen műsorvezetői
szerepet kap olyan kezdő pályatársakkal az oldalán, mint Justin Timberlake és
Christina Aguilera. A műsor két évig fut, majd Brit tizenöt évesen visszatér New
Yorkba, hogy teljesen a popszakmába vesse magát. 1998-ban megjelenik első
kislemeze, háta mögött a popipar legjobb szerzőivel, s a Hit Me Baby One More a
toplisták élére repíti a tizenhét éves lányt. Egy évre rá jön ki debütáló
nagylemeze azonos címmel, az album dalai egymás után válnak világsikerekké (Crazy,
Sometimes). 2000-ben az Oops! I did It Again címen megjelenő korongjából már az
első héten több mint egymillió példány kel el, ezzel megdől a női előadók
rekordja.

A kezdeti imázs meglehetősen visszafogott, a kamaszlány a házasság előtti
önmegtartóztatást, a hűséget, a bibliai hitet reklámozza, szüleivel templomba
jár, állítólag buzgón imádkozik. Mindeközben azonban alig felöltözve pózol a
fotósok előtt, a ledér képek láttán az egész világsajtó kételkedik a
szüzességmítoszban. Barátjával, Justin Timberlake-kel évekig él együtt, a
kapcsolat állítólag szexmentes, ám a tervezett frigyből később nem lesz semmi, s
onnantól elindul a nyílt lázadás. A fiatal popdíva menedzsmentje is hosszú távra
tervezett, így a 2001-es lemezén Brit már egy másik korosztályt céloz meg:
ártatlan tinilány imázsa szexivé vedlik át. 2002-ben belekóstol a filmezésbe is,
de mindenhez ő sem ért: az Álmok útján című romantikus vígjáték csúfosan
megbukik.

2003-ban Britney bálványa, Madonna is hasznot kíván csiholni magának a fiatal
sztár sikeréből, ezért felajánlja, hogy Britney új lemezének bevezető kislemezét
és klipjét közösen készítsék. Hogy a kis popdíva fénye rá is ragyogjon, az MTV
Music Award díjátadóján a díva a színpadon csókolózik Britney-vel. Madonnának
minden oka megvan rá, hogy vetélytársat lásson benne, hiszen első tíz éve alatt
adott el annyi albumot, ami Britney-nek csupán öt évébe került.

Britney mindeközben anyjával gyülekezetbe járogat, ahol rendre megtér – az
anyuka ezt valamitől nem érzi szükségesnek. Ám minden ugyanúgy megy tovább,
Madonna inspirációja erősebbnek bizonyul, Brit rövidesen felrúgja elveit, és a
melegházasságok támogatójává válik. Totális a képzavar: hol az önkielégítésről
beszél és énekel (Touch of my hand), hol Istenről és a Bibliáról papol.
Látványos show-i egyre kevésbé nyűgözik le a nagyérdeműt, a csillagászati
összegű jegyekhez a playback kevés.

Jönnek az erotikus színezetű, softporno klipek, amelyek sokak szerint a
popszakma szégyenét jelentik. Az In The Zone című új studióalbum elődjeit is
túlszárnyalja, pár nappal a megjelenés után rekordmenynyiségben fogy el. Britney
is rendelkezik már azokkal a kellékekkel, ami a hírességeknek jár: van már saját
csillaga a Hollywoodi Hírességek sétányán, neve alatt parfüm és Barbie baba
kapható, múzeuma van szülővárosában, vagyona lassan meghaladja a 150 millió
dollárt, és 2004-ben „a legtöbbet partizó csaj” díját is elnyeri. Mi kell még?
Úgy tűnik, elég sok minden, legalábbis ha hihetünk annak a csomó zagyvaléknak,
amit blog néven az évek során összeírt: „Belegondolok, hogy hová jutottam,
romokban van az életem, drogozom, lányokkal szeretkezem, alkoholista vagyok, nem
volt gyerekkorom és igazi barátom sem, idegbeteg, depressziós és szánalmas
vagyok, és teljesen ki vagyok égve, pedig még csak huszonkét éves vagyok.”

A koncertjein kihívónak és magabiztosnak tűnő popsztár a valóságban bátortalanul
és félénken viselkedik, feszültségét pótszerekkel próbálja oldani.
Pszichoterapeutáknál, sztárhipnotizőröknél, természetgyógyászoknál, névtelen
alkoholistáknál keres segítséget, és hogy teljes legyen az összkép, továbbra is
elnéz a templomba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!