hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Két zászló alatt
Morvay Péter publicisztikája

2018. 07. 26.
A nemzetállami törvény elfogadása után három nappal több mint százezren vonultak utcára Izraelben azért, hogy a homoszexuális férfi párok is igénybe vehessék a béranyák szolgáltatásait a családbővítés érdekében.

A nemzetközi sajtó reakciója a két eseményre svájci óra pontossággal kiszámítható volt. A nemzetállami törvénnyel Izrael kiírta magát a demokratikus nemzetek sorából (nem mintha a balliberális média ne tekintette volna mindig is rasszista és apartheidgyanús országnak a zsidó államot), miközben a szivárványdemonstrációk a reménysugarat jelentik a szabadság és az egyenlőség védelmezői számára. Ezekre a zsigeri reakciókra nincs is értelme sok szót vesztegetni, sajnálatos módon számos témában (köztük nem utolsósorban Izrael legitimitása és önvédelme vagy éppen a melegjogok ügyében) ma már a cikk címét sem kell elolvasni, elég megnézni az újság vagy híroldal nevét, és már tudjuk is, mi fog következni.

Mégis van, amit nem könnyű értelmezni a két egymást követő izraeli eseményben. A Kneszet elfogad egy törvényt, ami bár nem hivatkozik nevesítve a Bibliára, mégis egyértelműen abból vezeti le Izrael Államának identitását. Az ország neve, fővárosa, történelmi földje, valamint hivatalos jelképe, a menóra mind a héber Bibliából származik, ami persze eddig is így volt, de most már ezt törvény is rögzíti. Vannak, akik nem értenek egyet azzal, hogy szükség volt a jogszabályra, de annak tartalmával az izraeli társadalom túlnyomó többsége egyetért.

Mint ahogy a jelek szerint az izraeli társadalom, ha nem is túlnyomó, de jelentős többsége egyetért azzal, hogy a homoszexuálisok számára nemcsak a házasságot, hanem a gyermekvállalást és gyermeknevelést is korlátok nélkül elérhetővé kell tenni. Miután a biológiai adottságok miatt a nem transznemű férfi és nő homoszexuális párok az előbbire nem képesek, ezért béranyák és bérdonorok szolgáltatásait kívánják igénybe venni. Erre Izraelben lehetőség is van, ám csak a nők számára, ezért a melegszervezetek törvényt kezdeményeztek, hogy férfiak is „szülhessenek”, mármint béranyákon keresztül. Miután a homoszexualitás – annak ellenére, hogy Tel-Avivot a világ legmelegbarátabb városának tartják – az izraeli társadalomnak csak egy töredékét érinti, és közülük is elenyésző azok száma, akik ilyen módon terveznek gyermekhez jutni, ezért a kiegészítő jogszabály körüli vita szubkisebbségi jellegű – legalábbis logikusan ennek kellene lennie.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!