hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tartósabb lesz-e a koreai béke, mint az iráni atomalku?

2018. 05. 03.
Milyen szerepe volt Donald Trumpnak A két Korea váratlan közeledésében? Miért kritizálja az elnök a 2015-ös iráni atomalkut, és képes lesz-e ennél jobb megállapodást kötni Kim Dzsong Unnal?

Túlzás nélkül világtörténelmi jelentőségű események színhelye volt múlt pénteken a két Korea határán fekvő Panmindzson, majd vasárnap a Damaszkuszhoz közel fekvő szíriai Hama. Panmindzsonban Mun Dzse In dél-koreai elnök fogadta Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt feltűnően szívélyesen, Hamában pedig – minden jel szerint – az izraeli légierő mért csapást a lábukat Szíriában megvető és ezzel a zsidó államhoz fenyegetően közel kerülő iráni erőkre.

Panmindzson a két Korea megbékélésének ígéretét, Hama pedig egy közvetlen izraeli–iráni háború rémét szimbolizálja. A két eseménynek van egy közös, sem Panmindzsonban, sem Hamában nem jelenlévő főszereplője: Donald Trump amerikai elnök. De vajon miért fordultak a két Korea vezetői (a külvilág számára váratlanul) a békekötés irányába, és miért sodródott a háború szélére ezzel szinte egy időben a Közel-Kelet? Mi volt az amerikai politika és személy szerint Trump szerepe a koreai fordulatban, és mi az Irán körüli fejleményekben? És ami a legfontosabb: mivel lehet a koreai rendezést tartósabbá tenni az iráni alku eredményeinél?

Megrökönyödést okozott a nyugati baloldalon Mun Dzse In dél-koreai elnök minapi megjegyzése, amely szerint a két Korea közötti közeledés előmozdításáért Nobel-békedíj járna Donald Trump amerikai elnöknek. Mun ezt elődje, a 2000-es, legelső észak-déli csúcstalálkozót tető alá hozó Kim De Dzsung özvegyének szavaira reagálva mondta, aki szerint a két Korea közötti közeledés előmozdításáért Mun Nobel-békedíjat érdemelne. Mun szerint viszont, akinek valójában járna az elismerés, az Trump, hiszen neki döntő szerepe volt a békefolyamat elindításában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!