hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A nemzeti határok az akadályok”

2017. 11. 07.
Létezik-e Soros-terv? Sokan azt mondják, hogy csak az orbánista üldözési mánia megnyilvánulása a legújabb kormányzati konzultáció. Valóban igaz ez? Teljesen jogos kétkedve fogadni a politikai propaganda minden formáját, hogy a ravasz rókák terveiben ne mi legyünk a hollók, és a sajtunk megmaradjon. Nézzük meg az ügyet közelebbről! A Népszava kritizálja a Sorost bíráló kormányzati kérdőívet:

„»Soros egymillió bevándorló befogadására akarja rávenni Brüsszelt«. Soros 2015-ben valóban írt egymillió bevándorlóról, de azt a »konzultáció« már nem teszi hozzá, hogy Soros korán elengedte ezt a javaslatát, hónapokkal később már csak néhány százezer menekült befogadását javasolta.”

Az ellenzéki lap ezzel elismeri, hogy Sorosnak van terve, vannak tervei. A kezdeti egymilliós javaslatot valóban csökkentette. A második javaslat háromszáz­ezerről szól. A számok mögött van a lényeg: rendezett és rendszeres befogadásra van szükség. Itt a valódi menekültekre gondolt Soros, de valójában őket nagyon nehéz ellenőrizni, hiszen például sokan hamis útleveleket használnak. A keretszámokat meg szerintem bármikor fel lehet emelni egymillióra vagy annál is többre. Lehet-e számítani erre? Szerintem igen. Soros tavalyi cikkében (ebben van a háromszázezres javaslat), amit a Foreign Policyba írt, a következőt jelenti ki (a 444 összefoglalója): „ugyan most a nagyszámú menekült miatt telítődött a felvevőpiac, de ha a menekültválság kezelését sikerül mederbe terelni, akkor újra be lehet fogadni gazdasági bevándorlókat, akikre igenis szükség van a demográfiai okokból kimerülő európai munkaerőpiacon.”

Tehát ha sikerül a válságos helyzetet rendezni, akkor jöhetnek a gazdasági bevándorlók is, és ez nyilván nem csökkentené a háromszázezret, hanem jelentősen növelné. Mederbe kell terelni a bevándorlást, mert az alapvetően jó dolog. A menekülteket is be kell fogadni, a gazdasági bevándorlásra is szükség van Soros szerint.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!