hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A posztmodern közösségek útvesztőiben

2017. 08. 26.
Napjainkban mintha elfelejtődött volna az a politikai éle-tünk megújulását szorgalmazó, korábban gyakran emlegetett követelmény, hogy erkölcsi fordulatra volna szükség. A közvélemény talán belátta az etikai értékek megvalósításának és hathatós számonkérésének a lehetetlenségét, tudomásul vette közéletünk anomáliáinak kiküszöbölhetetlen jelenlétét. Egyre kevésbé háborodik fel, és alig mutat ellenállást a növekvő és szaporodó visszaélések láttán.

Ennek a – nemcsak hazánkban és régiónkban, hanem kisebb-nagyobb mértékben másutt is tapasztalható – etikai érzéketlenségnek, tágabb értelemben értékvesztésnek az oka, hogy a társadalom az egyén elidegenedésének „helye” lett, amit a szociológiának egyre nehezebben meghaladható tényként kell tudomásul vennie.

Megoldhatatlan problémának mutatkozik, hogy a közösségi lét normái egyre idegenebbek az egyén számára. Már nem az individuum a maga akaratából és igényei szerint alkot közösséget, hanem a társadalom – rosszabb esetben az állam – teremti meg az egyént, akinek nincs más lehetősége, minthogy tudomásul vegye a tőle független körülményeket, és minden erejével igyekezzen integrálódni a számára idegen és vele nem egyszer ellenséges környezetbe. S mivel az integrálódás egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, ezért gyakorta találkozhatunk az elemi együttélést veszélyeztető, szélsőséges magatartásformákkal.

„Az őrült majom”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!