Sokáig mélytengeri nyomás alatt élte az életét, alkotta nagy műveit, míg világhírű nem lett. Alkotói erejének csúcspontja teljes ismeretlenségben töltött éveire esik. Ebben az anonimitásban kivételes szellemi állapotba került. Műve a Sorstalanság, a Kaddis egy meg nem született gyermekért és az Angol lobogó együtt. Fontosnak tartom még Kudarc című, újra és újra átírt regényét is, meg a Száműzött nyelv címen megjelent válogatott esszékötetét.
1989 és 1996 között sokat voltam vele. Szerettem a legmagányosabb magányhoz sokáig ragaszkodó lényét, még a kalapomat is neki adtam. De már jóval előbb szerettem könyvét, a Sorstalanságot, Spiró György írt róla először méltó módon 1983 tájt az ÉS-ben. Ő hívta fel a figyelmem.
Aki Kertész Imre enigmatikusan sorsszerű sorstalanságán elgondolkodik, annak azon is érdemes tűnődnie, hogy ő az egyetlen német koncentrációstábor-lakó, aki irodalmi Nobel-díjat kapott. Mégpedig a lágerlét művészi ábrázolásáért. Az az ember jutott a világ tudomására leginkább közülünk, akinek a Magvető a hetvenes években nem adta ki a később Nobel-díjat kapott regényét, és őt sajnálta a cenzora, amikor visszaadta a könyvét.
Tökfejek, boszorkányok, szellemek és csontvázak: honnan ered a Halloween valójában?
Több ezer éves hagyományokból épül fel a pogány szelleműző ünnep »
‘56 egy párizsi gyermek szemével
Külföldön is hatalmas izgalommal követték az akkori eseményeket »
Újév, rettenetes napok és a bűnbánat ereje
A rós hásánát követő időszak a önvizsgálat, bűnbánat, bűnvallás és a megtérés ideje »