hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A valódi szabadság

2013. 05. 23.
Nem kétséges, hogy a magyar parlamenti tévéközvetítések akárcsak egyetlen órájának megtekintésénél kevés kínosabb, kiábrándítóbb és látszólag haszontalanabb időtöltés van a világon. Ezt a tapasztalatunkat különösen megerősítheti a napirend előtti felszólalások mazochista élvezete, mert a kormánypárt tudvalevően ezt a műfajt használja fel arra, hogy valamely, a kétharmados többség áldásos tevékenységét odaadóan propagáló képviselő felszólalására az illetékes miniszter avagy államtitkár lelkesen egyetértő válaszával még rá is lapátoljon. Mondhatnánk persze, úgy kell annak, aki ezeket az ordító politikai reklámokat végignézi: megérdemli, hogy az egymásra licitáló honatyák hülyének nézik.

Ha azonban úgy fogjuk fel ezt az élményt, mint segédanyagot a Fidesz politikai módszertanának behatóbb megismeréséhez, akkor végül is nem pocsékoljuk el a türelmünket. Még olyankor sem, amikor például a nem éppen sodró beszédű Harrach Péter litániáit hallgatjuk, mert a KDNP frakcióvezetője, ha komótosan és körülményesen is, de jobbára csakugyan érzékeny kérdéseket fejteget. Legutóbb történetesen azt próbálta kimutatni, mi a különbség a magyar kormány meg Európa „egyes politikai vezetőinek” szabadságfelfogása között; minthogy szerinte ebben rejlik az oly sok vitát keltő ellentétek legfőbb oka. Harrach persze kenetesebben, vagy ha úgy tetszik, árnyaltabban fogalmaz annál, hogysem ne bocsátaná előre, milyen elkötelezett a kormánypárt Európa szellemisége és tradíciói iránt – és itt elismeréssel adózik a néhai Robert Schumannak, aki ezeket az értékeket a közös politikai eszmények nyelvére valóban múlhatatlan érvénnyel lefordította.

Aztán további eszmefuttatásában leszögezi, miszerint Európa ma egyebek között az eutanázia engedélyezésében, illetve a drogliberalizációban véli kiteljesíteni az állampolgárok szabadságjogait – ellentétben Magyarország kormányával, amely az ilyen szélsőséges felfogást nem vallja magáénak. Harrach levezetésének lényege abban foglalható össze, hogy a mi szabadságeszményünk erkölcsösebb és humánusabb, mint az európaiaké; utóbbiak ezért támadnak bennünket. Ez a teória már csak azért is meglepő, mert az eutanázia vagy a drogpolitika témája még érintőlegesen sem szerepel a magyar kormány és az unió közötti polémiákban. Mindenesetre a kereszténydemokrata frakcióvezető arcára e frappáns hivatkozás végeztével kiül az elszánt elégedettség, ami a továbbiakban, amikor a külügyi államtitkár válaszát hallgatja, szemmel láthatóan még csak fokozódik.

Németh Zsolt ugyanis mély empátiával közelít képviselőtársa iménti gondolataihoz. Először is elmondja, bizony, minden európai elkötelezettségünk ellenére be kell vallanunk, hogy a „falanszter”-Európával szemben mi egy „rugalmas” Európát kultiválunk, olyan uniót, amely tiszteletben tartja az egyes tagállamok alkotmányos hagyományait, s amelynek tisztségviselői nem lépik át a hatáskörüket. Ehelyütt pedig  – talán felesleges is mondanunk – rögvest utal Viviane Reding bizottsági alelnökre meg Rui Tavaresre, az Európai Parlament alapjogi jelentéstevőjére: ők azok, akiknek tevékenysége rávall az úgynevezett „kettős mérce” alkalmazására a magyar viszonyok megítélésében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!