hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sósav
Mészáros Tamás írása

2013. 03. 21.
Amikor a múlt hét csütörtökön fiatal protestálók egy csoportja átmászott a Fidesz székházának kerítésén, hogy megtöltve az udvart, hangosan követelje az akkor még csak tervezett alkotmánymódosítás visszavonását, a kormánypárti Békemenet vezetői fellármázták aktivistáikat. Arra buzdították őket, hogy minél nagyobb számban vonuljanak a tüntetés helyszínére, és ott tiltakozzanak a pártszékház elfoglalása ellen. A megszólítottak egy nem túlságosan népes csapata csakhamar fel is bukkant a Lendvay utcában, és mosdatlan kifejezésekkel gyalázni kezdte a tábláikat szorongató, ütemesen skandáló diákokat. A helyzet egyre jobban elmérgesedett, bár legkevésbé sem a székház udvarán demonstrálók viselkedése miatt. Ők ugyanis önmegtartóztatóan nem reflektáltak a korántsem békés szembenállók fokozódó agresszivitására; csupán kitartóan ismételgették alkotmányvédő jelszavaikat.

A feszültséget azok gerjesztették, akik ellentüntetőként jelentek meg a székház előtt. Némelyek egyre közelebb mentek a fiatalokhoz, láthatóan azzal az eltökélt szándékkal, hogy közvetlenül az arcukba üvöltve provokálják őket. S miután a rendőrök ezt nem akadályozták meg, csupán a másik csoport fegyelmezett türelmén múlt, hogy semmiféle atrocitást nem sikerült kirobbantani. Bár nem sok híja volt.

Egyszer csak odaállt az egyik diáktüntető elé egy idős férfi, megpróbálta lerángatni a fiatalember nyakából a transzparenst, és közben azt sziszegte: „ Akarsz egy kis sósavat az pofádba?” Kamera vette a jelenetet, este már képernyőre került. Döbbenten nézhettük az eszelős erőszak hirtelen feltörését, bárha a verbális fenyegetés ezúttal nem vált tettlegessé. De kié lesz a felelősség, ha más alkalommal ezek a célirányosan feltüzelt civil csapatok a békeharc jegyében netán összecsapnak azokkal, akiknek politikai nézeteivel nem értenek egyet?

Meggondolták-e vajon a Fidesz urai, milyen szellemet szabadítanak ki a palackból, amikor párthíveiket ráuszítják az állampolgári engedetlenség jogával élő honfitársaikra? Valóban azt gondolják, hogy érdekükben áll olyan helyzeteket teremteni, amelyek akár súlyos incidensekbe torkollhatnak? Mennyi kockázatot hajlandók vállalni csak azért, hogy folyamatosan karbantarthassák a törzsszavazók hangulati kondícióját? Hol van a politikai felelőtlenség határa?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!