Mindemellett a professzor azt sem mulasztja el leszögezni, hogy bár nincs recesszió, de „azért jönnek szomorú adatok a beruházások területéről, az ingatlanpiacról. Ezek a növekedési kilátásainkat rontják, ezek miatt nem lehet pontosan tudni, hogy a vállalt költségvetési hiánycélokat idén és jövőre mekkora növekedés mellett kell elérni". Más helyütt pedig felhívja a figyelmet arra, hogy az IMF-fel való megállapodást azért nem bánná, „mert ez azt üzenné a befektetőknek, hogy nem lesz sok nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedés a jövőben. Ettől a piacok nagyon tartanak, mert bármilyen rossz hírt be tudnak árazni, de a bizonytalanságot nem".
Tehát, a költővel szólva, Csaba László azt álmodta, hogy két macska volt, és játszott egymással. Vélhetően nem lesz szükségünk a valutaalap biztosítékára, mondja megfontoltan, majd hasonló körültekintéssel úgy ítéli meg, hogy a rossz adatok, a beláthatatlan jövő és a befektetők elengedhetetlen megnyugtatása végett mégiscsak ajánlatos egyezségre jutni az IMF-fel. Idáig még követhető a jeles közgazdász gondolatmenete, sőt, ha úgy tetszik, egyenesen bámulatra méltó a dialektikája. Az interjú igazi meglepetése máshol rejlik.
A riporter ugyanis egyszer csak ezt kérdi: „Amiről mi itt beszélgetünk, azt elmondta már a kormányfőnek?" És erre Csaba - aki a diskurzus elején még úgy fogalmazott, hogy „elmondaná" a nézeteit, ha megkérdenék -, most váratlanul így felel: „Volt egy szűk körű megbeszélés." Majd hozzáteszi, hogy „a részleteket viszont nem szívesen mondanám el".
2012. 03. 23. (XVI/12)
