hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyetlen bőrönd

2011. 12. 23.
A Diktátor aludt, horkolt. Alatta egerek mászkáltak, a falon csótányok zizzentek. A plafonról savas víz csöpögött. Egyedülálló zárkában várta, hogy történjen vele valami. Nem értette, hogy került ebbe a helyzetbe, miért ül, illetve fekszik, ilyenkor ugyanis kissé jobb dolga volt, hiszen az édes álom messzire röpítette, megforgatta, de azért idővel újra visszahozta őt a valóságba. Éjszaka még saját maga és környezete önző ura lehetett, nappal azonban a Gondviselés is beleszólt az életébe.

Nem nagyon bírta a Gondviselést. A Diktátor, aki annyira hatékonyan üldözte a szakállasokat, erősen borostás volt, hetente csak egyszer borotválták. Egyszer egy kérvényt nyújtottak be hozzá egy hormonzavaros nőről, tegyen az ő esetében kivételt, de nem tett, neki is folyamatosan borotválkoznia kellett. A kérvény indoklásába azt is beleírták, hogy az asszony ugyanazon a napon született, mint a Diktátor, aki ezen nagyon felháborodott: „Mindenki egyenlő, az én személyemmel senki ne érveljen, mert itt nincs protekció" - üvöltötte titkárának, gyermekkori barátjának, aki hűséges követője volt, hatékonyan segítette abban, hogy minden ellenfelét kivégezhesse, akivel egykoron a forradalomban a közös eszméért harcolt. Akkor már harminc éve dolgoztak együtt a forradalom nagy álmáért, az egyenlőségért, a világért, ahol nincs protekció, így a félelem, a sötétség, a szabadság hiánya mindenkinek kijárt.

Álmai az öreg Diktátort folyamatosan elüldözött unokatestvérével történt utolsó beszélgetéséhez vezették. Nem volt túl sok idejük egymásra, tulajdonképpen mindketten búcsúzkodtak. A Diktátor elmondta rokonának, hogy huszonnégy órája van, addig nem fogja kerestetni, amit a rokon tudomásul vett. Egyetlen bőrönddel ment el, amiben egy rádió volt. Nem tudni, mi lett vele.

Reggelre a Diktátort az éhség gyötörte. Az éjszakai álom izgalmai miatt egy kicsit bevizelt, így az üres gyomor jelzett legerőteljesebben az ébredéshez. „Éhezhettek a keleti országrész lakói, amikor egy télen keresztül elzártam az élelmiszer-szállítmányokat. Igen, volt kannibalizmus, de egyben a felesleges politikai ellenállás is megszűnt" - emlékezett vissza egy előadására, amit a Közszolgálati Egyetemen tartott az ifjú hallgatóknak a Birodalomról, amely nem szorul rá senkinek a barátságára, csak a nemzeti összetartásra, egyenlőségre és szeretetre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!