hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kiűzetés

2007. 04. 11.
Érdeklődéssel olvastam a Hetek március 30-i számában azEurópa vallástalanításáról szóló cikket. Az informatív összefoglalás soraiból hangvételének tárgyilagossága ellenére egyfajta aggodalom csendül ki amiatt, hogy az Európai Unió alapdokumentumaiból rendre kimaradnak az Európa zsidó–keresztény gyökereire, keresztény kultúrájára tett utalások.

De hát miért kellene alkotmányosan rögzíteni Európa keresztény mivoltát?
Valóban pontos leírása volna ez a jelen állapotnak? Keresztény-e ma a kontinens
lakóinak többsége? Népszámlálási adatok fényében talán igen, de ha az egyházak
társadalmi támogatottságát a hitüket ténylegesen gyakorlók számával mérjük,
akkor a legtöbb keresztény egyház esetében nagyon alacsony (és csökkenő) számot
kapunk. Időről időre hallani, hogy Nyugaton a kiürült templomok más célú
hasznosításával próbálkoznak. Ezen a közös alkotmány egy-két mondata éppúgy nem
segít, ahogy anno a szocialista embertípus hiva-talos hangoztatása se tett
senkit önzetlen, közösségcentrikus emberré.

Persze ettől még felfogható a kereszténység alkotmányos rögzítése azon értékek
védelmeként, amelyeket a kereszténység adott hozzá a mai Európa kultúrájához.
Akkor viszont sokkal pontosabb és világosabb lenne, ezért komolyabb védelmet
adna, ha ezeket az értékeket egyenként neveznék meg. És, ahogy én látom, ha jogi
nyelvre fordítjuk le az emberi élet és méltóság védelmét, a szabad akarat
feltétlen tiszteletben tartását, a másik embert is Isten teremtményének,
felebarátnak tekintő előítélet-mentes hozzáállást, akkor pontosan az emberi
jogokat kapjuk. Ezek tehát már szerepelnek valahol a közös Európa
alapdokumentumaiban. Az ezen túlmenő értékek, például a szolgálatkészség, a
családszeretet, még inkább az Istenbe vetett bizalom, a vele való személyes
kapcsolattartás öröme, az ember belső békessége és még sok-sok más, már kívül
esnek a jog világán.

Szerintem tehát szükségtelen volna a közös alkotmány e kitétele, és hadd tegyem
hozzá, káros is, mert a rá való hivatkozás rengeteg problémát vet fel: Ki
képviseli a kereszténységet? Egyes felekezetek inkább, mint mások? Nem teremt-e
majd alapot valós támogatottságot nem élvező szervezetek finanszírozására? Az
ateista európaiak – vagy a más vallásúak – nem kerülnek-e valamilyen hátrányba?

De leginkább, azt hiszem, magának a kereszténységnek árt, ha állami előírásokban
szerepeltetik. Mindenki számára vonzóbb lenne, ha – mint más életfelfogásokkal
egyenrangúan választható lehetőség– megmaradna abban a szabadságban, amely a
mellette való elkötelezettség önkéntességét és így valódi értékét adja.

Szép E. Kinga

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!