hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ami a hatvani kórházról kimaradt

2006. 09. 13.
Tisztelt Szerkesztőség!

Évek óta rendszeres olvasója és előfizetője vagyok a Hetek újságnak. A lapot
a tényszerű, korrekt és hiteles tájékoztatás egyik legjobb hazai forrásaként
ismertem meg. Éppen ezért szükségesnek tartom, hogy az előző számukban a hatvani
kórház működtetésbe adásával foglalkozó írásukra, melynek címe A túlélés a célű,
röviden reagáljak. Teszem ezt azért, mert a cikk néhány részében nem a pontos
tényeket, illetve a döntést hozó hatvani képviselő-testület valós szándékait
tárja az olvasók elé. Az első nem valós közlés a cikk alcímébe szerkesztett
„privatizáció” szó, amin az olvasók többsége a kórház anyagiak ellenében történő
végleges értékesítését vélelmezi. Ezzel szemben a tény az, hogy a
képviselő-testület arról döntött, hogy a kórház működtetését húsz évre egy
referenciákkal rendelkező cégre bízza. Ez jelentős és érzékeny különbség. A
másik elírás a polgármester úr nyilatkozatában hangzik el: „…nem várható el a
súlyos anyagi terhekkel küzdő város önkormányzatától…”.

A valóság ezzel szemben az, hogy a város költségvetése egyáltalán nincs
súlyos helyzetben, hiszen a városvezetés a ciklus elején meglépte ésszerűsítési
programját, melynek következtében stabil, példaértékű gazdálkodással
rendelkezik. Az elmúlt években a városban talán még soha nem látott fejlesztések
valósultak meg. Ilyen például a szennyvízcsatorna-beruházás, új városi uszoda
létesült, épül a várost elkerülő tehermentesítő út, megújultak a parkok,
közterek, új buszmegállók, játszóterek kerültek átadásra stb. Nehéz helyzetben a
kórház volt, bár megjegyzem, a térség kórházai örömmel fogadnák a hatvani kórház
még kezelhető hiányát. Úgy vélem, hogy a képviselő-testület felelős, jó döntést
hozott, melynél elsősorban a térségben élő betegek érdekeit vette figyelembe,
ugyanakkor feltételül szabta a kórházi dolgozók átvételét és
továbbfoglalkoztatását.

Tisztelt Szerkesztőség, engedjék meg, hogy egy ilyen nagyfokú érzékenységet
kiváltó témában ennyivel kiegészítsem az olvasók pontos tájékoztatását, és
munkájukhoz további sikereket kívánjak!

Oláh Ferenc,

a Heves Megyei Közgyűlés tagja

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!