hetilap

Nem Ron Werber 

veszélyezteti a társadalom 

békéjét, hanem a szegénység. 

Az, hogy eddig egyik 

kormány sem volt képes 

javítani a legalsó 

hárommillió helyzetén.

A kampányok idén arról szólnak, hogy legyenek. Ezt a valamit ugyanis nagyon nehéz kommunikálni. Egy hazai választás előtt a pártok meghatározzák hívószavaikat, és ezek kerülnek a plakátokra. Isten, haza. Család. Munka, biztonság, tisztesség. A nyugodt erő. Program, címszó, plakát. Tiszta sor. Most azonban hivatalosan nem arról szavaznak az urak, hogy ki legyen a kormány feje néhány hét múlva. Hivatalosan mondom, mert különben van, ki szívesen tenné. A minden kutatónál meglehetősen nagy különbséggel vezető Fidesz első embere, egyúttal a nemzet miniszterelnöke cím birtokosa (egyszer magyarázza meg valaki, hogy ez mit is jelent) egyre nyíltabban hirdeti, ez bizony hazai rangadó. Néha azt is hozzáteszi, aki itt nyer, az a legitim. Utoljára odajutott, vélhetően a népakaratot megfogalmazva, hogy ha itt nyer, akkor ez talán elindíthat egy folyamatot.

Nem fog. Nyerni azt nyerhet, ma ez számít papírformának, a totóban erre szokták volt mondani, hogy országos egyes, bár az országos egyesekkel gyakran megtörtént, hogy iksz lett a vége. De
ennyi és nem több. A mi törvényeink meglehetősen nehézkes procedúrát írnak elő. Itt nem egyszer? hatalomra jutni, és eddig, négyévente, mindig jött a bukás. De közben… Ahhoz meghasonlásra is szükség van, belső szakadásra, hiszen csak többség vihet végig eredményesen bizalmatlansági indítványt. Ez a mi demokráciánk alapja. Tény, hogy nem mindig boldogító, de mi vagyunk az egyetlen ország az EU B- csoportban, ahol minden nagyformátumú kormány négy egész évig boldogíthatja korábbi szavazóit, későbbi ellenszavazóit. 

Bármi is történjék tehát június tizenharmadikán, a kormány marad. Ez így azonban nem eléggé izgalmas és nem eléggé szórakoztató. Mert enélkül a belpolitikai izgalom nélkül mi is dől el?

Pártjaink a tőlük szokott módon hatalmas formátumú jelölteket állítottak. Igaz, a szokásokkal szemben még olyan is akad közöttük, aki alkalmasnak tűnik. De míg a kihívó vétózni vágyta a Hetekben elmondottak miatt Kósánét, addig önmaga kitalálta nekünk Barsiné P. Etelkát, az elmaradt világkiállítás egyetlen megmaradt emlékét, a legsikertelenebb magyar menedzsert. Felkínálta nekünk megvételre Dr. Surján László főboncnokot, aki oly tehetségesen irányította a magyar egészségügyet. Vélhetően ők hatalmas talentumuk helyett beolvasztott minipártjuk ellenértékeként kapnak magas fizetést, ingyen repülőjegyet és egyéb kedvezményeket. A júniusi választás arról dönt, vajon kik kaphatják a többi kiváló ingyenjegyet. Ez egy választónak nem túlságosan nagyszabású üzenet. Sokkal acélosabb, hogy veszélyben a haza, meg, hogy most megmutatjuk ezeknek, hogy mi vagyunk a jobbak.

A választó azt sem tudja, mi jót csinál egy EU képviselő. S mivel ráadásul ilyen eddig nem volt, honnan is tudná. A hazai választásnál van néhány csócsálható emberi tulajdonság. Ilyen a tisztesség. Én tisztességes vagyok, mert eddig nem tudtam közpénzt lopni, ő tisztességtelen, mert eddig volt módja közpénzt lopni? Itt mit mondjon a versenyző? Udvarias leszek a személyzettel a brüsszeli gépen? Na és, ha nem? Akkor legfeljebb nem kap még egyszer ásványvizet. Annyit üzentek, hogy keményen fognak lobbizni. Mindenki tudja, az mit jelent?

Ennek megfelelően érdektelenek a kampányok. Látjuk Schmitt Pált. A vita szerény lehetőségét mutatja, hogy a melegítőjéből országos eseményt sikerül faragni. Igazságmorzsák mind a két oldalon. Egy párt ne sajátítsa ki a címert, mert egy párt sem a nemzet. Igaz. Kétszeres olimpiai bajnoknak joga van a mindenkori magyar válogatott melegítőjét viselni. Igaz. Akkor most hol is tartunk? Együtt sikerülhet. A Fidesz meg nem újult kampánystábja abból a sporttörténeti tényből indult ki, hogy emberünk mindkét aranyát csapatban szerezte. Egyéniben nem ő nyert, hanem Kulcsár (HUN), illetve Fenyvesi (HUN).

Együtt sikerülhet! Ez az együtt szó kedves szívemnek. Ilyen címmel terveztem magam is kampányt hat éve és ennek egyik félmondata ugyanígy hangzott. Nem baj, ne várjuk el egymástól egy kis országban, hogy bárkinek bármi is eszébe jusson, úgy épülünk egymásra, mint a régi városok. A képi világ viszont kedves, amerikai hivatalok íróasztalain látunk hasonló képeket, sikermosoly, család, akinek ez nem kell, az magára vessen. Fantasztikus, de főleg érdektelen. Mégis lehet nyerő.

Mert bizony az a helyzet, hogy nálunk túlmisztifikálják a kampányt. Olyan ez, mint az ügyvéd. Fogadj fel egy jó ügyvédet, de ez még csak arra biztosíték, hogy a pénzedet elveszi valaki.

Az elmúlt években nem volt jellemző, hogy a kampány minősége határozta volna meg az eredményt. Kilencvenben az SZDSZ sokkal szellemesebb, érdekesebb volt a nyugodt erőnél, az eredményt tudjuk. Négy évvel később a Fidesz "Ha unod a banánt, válaszd a narancsot" kampánya üde színfolt volt a sok békebiztonság között, de nem kellett jószerével senkinek. Kilencvennyolcban kicsi pártok voltak igazán kreatívak, de akkor nyert a Fidesz, míg két éve is csak öt százalékot hozott az SZDSZ-nek a Geszti–Békés páros egészen kiváló kampánya. Győzött az MSZP – és Ron Werber. Itt történt meg a legnagyobb hiba is. A Fidesz minden idők legdrágább és legrosszabb kampányát bonyolította, a pénz tartózkodási helye azóta ismeretlen. Egy szerény középszerűvel lehet, hogy nyernek. De csodákra egyetlen kampány sem képes. Kizárólag Ron Werber, a démon.

Eddig minden kampány a politikusokról szólt. Többnyire Orbán Viktorról. Ő most is mindent megtesz, városról városra vándorol, minden nap másutt okoz forgalmi dugót, hiszen nagy a siker, mindenütt telt tér, ő az egyetlen sikeres előadóművész ma Magyarországon, amikor épp nem áll össze sem az Omega, sem az Illés. Egyéniben nincs párja, a hívek már puszta látásától is boldogok, erőt ad nekik, a győzelem biztonságát. Mégis, az övével nagyjából azonos mennyiségben íródik le egy másik ember neve, bizonyos Ron Werberé.

Ki is Ron Werber? A Gonosz személyesen? Nem kérem, hanem egy kampánytanácsadó. Ron Werber mára egy fóbia tárgya lett. Akadt nemzetinek nevezett lap, melynek egyetlen számában huszonkétszer olvashattam Werber nevét. Ez sok, tizenkilencszer épp elégséges lenne leírni, hiszen az a helyzet vele, hogy nem robbantott bankot, nem privatizált semmit, sőt meg sem erőszakolta a társadalmi célú hirdetéseken a valós költség többszöröséért látható gyerekeket.

Ron Werber valami olyasmit követett el, ami ezek szerint főben járó bűn még magánál a bűnnél is. Dolgozik. Sőt, egészen hatékonyan dolgozik. Nem állt be abba a hosszú magyar sorba, melyben azok ülnek elegáns autóikban, akiknek egy kampány nem munka, nem feladat, hanem kifizetőhely. Lehetőség, hogy amúgy sem vézna számlájukat tovább gyarapítsák. Lehetőség, hogy utána erre való hivatkozással debilis rajzfilmsorozatot csinálhassanak, majd eltüntethessék annak költségvetését. Lehetőség arra, hogy majdani miniszterek szigorúan titkos számait összegyűjtsék. Ők kedvesek, nincsenek elfáradva és szeretnek mindenkit, hiszen akinek ilyen jó, az miért is haragudna bárkire? Címerfigurájukat majdnem Werbernek hívják. Csak egyetlen b az eltérés. De ő a miénk. Igaz, a kiváló tehetség? filmrendezőnek induló Wermer András többe van nekünk, mint Ron, a légiós, de akkor is a miénk. Ő nem izraeli, hanem magyar, de mert szeretjük, az sem baj, hogy akár lehetne, hiszen már Dr. J. G., a neves kampánystratéga megmondta: azt, hogy ki micsoda, ő állapítja meg.

Ron Werbernek van egy súlyos pedigrébeli hibája. Izraeli. Nem elég, hogy zsidó, még izraeli is. Zsidó a négyzeten az igazi magyaroknak. Izraelről azt kell tudni, hogy egy államról van szó, melyet a zsidó nép hívott életre, hogy ott éljen, ahol a népszerű Ószövetség cím? munkájuk tanúsága szerint az ősei.

Van ennek az államnak egy olyan politikája, mellyel nem kötelező egyetérteni, de az bizonyos, hogy ezt a politikát nem Ron Werber csinálja. Ő nem politikus. Ő egy tanácsadó. Politikai kommunikációs tanácsadó. Nem közpénzen főbérletbe. Bérelhető munkatársként dolgozik ott, ahová hívják. S itt kimondandó a lényeg. A kampánytanácsadónak van néhány nemdolga. Nem dolga az igazság kiszolgáltatása. Nem dolga az adott ország politikai viszonyainak erkölcsi alapon való analízise. A kampánytanácsadó nem ügyfelet választ. Őt választják. Éppúgy, mint az ügyvédet, amihez amúgy leginkább hasonlít ez a szakma. Ha én ügyvéd vagyok, attól még nem leszek bankrabló, hogy védem Ambrus Attilát, sőt, mint a konkrét példa mutatja, ügyvédi karriert indíthat egy ilyen híres ügyfél. Ron Werber nem azért jött, hogy boldogítsa a nemzetet. Vannak ilyen gonosz lelkek, itt kószálnak közöttünk. Neki eszébe sincs azt állítani, hogy boldogságot, biztonságot, miegymást hozott nekünk. Egyvalami érdekli. Ez pedig az ügyfél. Ügyfelét úgy hívják, Magyar Szocialista Párt. Bűne, mire ideért, annyi volt, hogy Romániában magyarellenes retorikával kampányolt. Azt sem ő találta ki. Ott ez divat. Régi divat, lehet vele kampányolni. Legfeljebb annyit mondhatott, hogy ne fogják vissza magukat. Ron Werber megvásárolható. Nem azért, mert jellemtelen, hanem mert munkaereje árucikk. Mint az enyém. Meg az Öné. Meg mindnyájunké. Ha a Fidesz hívja, őket is vállalja. Lehet, akkor most a nemzet miniszterelnöke tényleg a nemzet miniszterelnöke lenne és megspórolt volna néhány milliárdot. De őt az MSZP hívta, mert a
Fidesznek volt egy majdnem ugyanilyen nevűje, aki maga volt a siker záloga.

Werber egy módszert hozott magával. A munka módszerét. A magyar ember hajlandó a munka felénél hátradőlni. Nálunk az élet része a kávészünet, az ebédszünet, az uzsonna- és cigarettaszünet, valamint a beteg a gyerek, otthon maradok. A Werber-szer? bérmunkás szerződést köt egy bizonyos cél elérésére, és idegrendszerének kizsigerelésével megpróbálja ezt elérni. Ne irigyeljük nagyon. Ha én kampánytanácsadó lennék, nem szakadnék bele a röhejbe, ha enyém lenne Medgyessy, Juhász, Lamperth és a többiek. A Dream Team az a Michael Jordan volt, meg a Magic Johnson, maradjunk annyiban. Werber módszere agresszív? Az. Valamit ugyanis ne feledjünk. A kampány az egy meccs. Felpörgetett élet, gyorsított menet. Utána lehet csendben maradni és utána lehet kezet fogni. Mint az igazi meccsen. Nem lehet persze törvényt sérteni, embereket megalázni, zsarolni és szavazatokat venni. Az egy nagy marhaság volt, hogy nincs más alternatíva, mint egy szociáldemokrata párt, meg egy fasiszta. Legfeljebb hozzátehetjük, hogy egyik sem szociáldemokrata és egyik sem fasiszta. 

Werber nem talált ki semmi újat. Lendületesen műveli a régit. Profi. Annyiban van előnyös helyzetben, hogy ha végzett, elmegy innen. Mi, akik eddig másfél évtizedig kampányosdit játszottunk, néha visszafogtuk magunkat, mert itt élünk. Werberről úgy tartják, drága. Nem az. Ez éppen azáltal derült ki, amikor drágaságát akarták bizonyítani. Írt egy tanulmányt tízezer dollárért. Tízezer dollár alig több, mint kettőmillió forint. Jó, tudom, vannak sokan, akik egy év alatt keresnek ennyit, sőt még ennyit sem. Csakhogy a kommunikációs tanácsadás drága. Nálunk a haver is. Barátom mesélte (idegenforgalmi szakpolitikus korában), hogy maga is látott olyan tanulmányt, mely arról szólt, hogy modernizálni kell a szállodákat. Ezért a hatalmas bölcsességért egy ötvenest nyomott át állambácsi az elkövető kft. számlájára. Ehhez képest Werber filléres János. Itt-tartózkodásának jogszerűségét meg lehet vizsgálni, mert az kétségtelenül vézna érv, hogy cégével állnak kapcsolatban, de attól még nem ő a Sátán, ha kiderül, igazgatási szabálysértést követtek el érdekében. 

Werber azt mondja, ki kell menni az utcára. Ez lenne a béke megsértése? Még egyetlen ember nem jött oda hozzám, hogy megkérdezze, kire óhajtok szavazni? Az ország békéjét nem attól kell félteni, hogy itt dolgozik közöttünk egy kampánytanácsadó. A világnézetet sem kell rajta számon kérni. Nem rajta kell, a megbízóján. Ő ha nyer, jól dolgozott, ha veszít, akkor hatástalanul.

Werber háborút visel – mondják. Szerintem harcol, azért, hogy talpra állítsa formán kívül tébláboló csapatát. Munkáját végzi. Én azt javasolnám, vegyünk róla példát. Végezzünk el mi is mindent, amivel megbíznak minket, ha már vállaltuk, legjobb tudásunk szerint. Tervezzünk, írjunk, gyógyítsunk jól, harcosan, magunkat sem kímélve. Szerződést kötve és azt betartva.

Nem Ron Werber veszélyezteti a társadalom békéjét, hanem a szegénység. Az, hogy eddig egyik kormány sem volt képes javítani a legalsó hárommillió helyzetén, és így könnyen lehet, hogy egyszer majd újra igaz lesz Marx doktor híres mondata, miszerint a tömeg csak láncait vesztheti, de mindent nyerhet. Ez valóban veszély, ez egyszer még megtörténhet velünk, mert a nyomor ellen nem írt ki egyetlen pályázatot sem az EU. De egy kampányszakember csupán egy kampányszakemberrel azonos. Akinek nem tetszik, bízzon meg jobbat, olcsóbbat, tisztességesebbet. De nem, maradnak a régi barátok, meg a werberfóbia. A kényszeresség, hogy kimondják a Gonosz nevét. Kiűznék, de nem tudják. Azt ugyanis nem így kell. Mint ahogy kampányolni sem. Attól persze még nem Werber az esélyes, legfeljebb veszélyesen felkészült. Ezért a fóbia. Jobb, mint a haverok.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek