hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Millenniumi kilátások
Meló utolsó vérig

2016. 06. 18.
A millenniumi generáció (más néven az Y generáció, azaz akik 1981 és 1997 között születtek) sokak szerint minden eddigi nem­ze­déktől eltérő tulajdonságokat mutat. A Bloom­berg cikke szerint pedig közülük sokan arra is számíthatnak, hogy sosem fognak nyugdíjba menni.

Sok Y generációs talán sosem fogja megtapasztalni, milyen is lehet idős korban a parkban üldögélni, vagy csak otthon a kiskertben bíbelődni, miután az amerikai 20–34 éves korosztály legalább 12 százalékára az élethosszig tartó munkavállalás vár – idézi a Manpower Group friss elemzését a neves gazdasági lap. A McKinsey & Company nemzetközi tanácsadó cég adatai szerint ma egy amerikai fiatalnak minimum 7 évvel többet kell dolgoznia, és legalább kétszer annyit kell félretennie, mint a szüleinek kellett, ha nyugodt időskorra vágyik. De ugyanez a sors várhat a japán fiatalok 37 százalékára, a kínai Y generáció 18, a britek 12 és a németek 8 százalékára is. Legjobban a spanyol ifjak járhatnak: náluk csak 3 százalékuknak kell majd lemondani a nyugdíjról.

Pedig az Egyesült Államokban a számuk már most meghaladja az úgynevezett „baby boomer” generációét, így az Y-osok a ma élő legnagyobb nemzedék a tengerentúlon. A millenniumi generáció, vagyis a 2015-ben 18–34 év közötti korosztály már 75,4 millió főt számlál, míg az 51–69 év közötti baby boomerek 74,9 millióan vannak. Az X generáció tagjai (akik most 35–50 év közöttiek) várhatóan 2028-ra haladják majd meg a baby boomerek létszámát – állítja az Egyesült Államok vonatkozásában a Pew Research Center. Az Y generáció létszáma 2036-ra várhatóan 81,1 millió lesz, míg 2050-re – túl a zeniten – már csak 79,2 millió főt jelent majd. Számukat erősen növeli a fiatal bevándorlók jelenléte is – teszi hozzá a kutatócég.

A Manpower Group idézett kutatása során mintegy 19 ezer aktív, dolgozó „millenniumit” kérdeztek meg 25 ország­ban. Így kiderült, hogy Japánban például annyi bizonytalansági tényező állt elő az utóbbi években, hogy sok fiatal számára „racionális” döntés az életfogytig tartó munkavállalás. A csökkenő nemzeti megtakarítási ráta, a munkavállalási nehézségek, az öregedő társadalom mind olyan terheket rónak az ország szociális rendszerére, amelyből az egyetlen kiút, ha sosem hagyják abba a termelést. A távol-keleti országban hiába gondolja úgy a férfiak 32 százaléka és a nők 66 százaléka, hogy gyermekszületéskor fel kellene függeszteni egy időre a munkavégzést, a helyi törvényhozáson egyelőre képtelenség átverni ezt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!