hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Drámai szakadék a szegények és a gazdagok között
Szűkülő elitklub

2016. 01. 28.
Világszerte nagy megdöbbenést váltott ki az a néhány hete nyilvánosságra hozott gazdasági tanulmány, amely szerint drámai mértékben nőtt a szakadék a szegények és a gazdagok között. Ugyan a különféle gazdasági adatok és kimutatások jelentősen árnyalhatják ezt a képet, annyi azonban bizonyos: a társadalmi különbségek globális növekedésével szemben egyelőre kevés igazán hatékony eszköz áll a rendelkezésünkre.

Ma a leggazdagabb 62 magánszemélynek együttesen annyi vagyona van, mint a világ szegényebb felét kitevő több mint 3,6 milliárd embernek – áll az Oxfam non-profit szervezet legutóbbi jelentésében. (Lásd erről bővebben keretes írásunkat!) A változás üteme szintén megdöbbentő: 2010-ben ugyanehhez az arányhoz még 388 szupergazdag kellett. Így elmondható, hogy ennek a 62 személynek a vagyona 2010 óta 44 százalékkal, azaz 542 milliárd dollárral emelkedett, miközben a világ szegényebbik felének vagyona majdnem ugyanilyen arányban zsugorodott. Az Oxfam nemzetközi szintű felmérését pedig csak megerősítette az az éppen a napokban Németországban publikált másik kutatás, amely a legerősebb gazdasági alapokkal rendelkező európai ország egyenlőtlenségeire mutat rá. A kép itt is kiábrándító: a német háztartások 10 százaléka rendelkezik a teljes német vagyonállomány több mint felével (nettó értékben!) – állítja a helyi szociális ügyekért felelős minisztérium. Ez majdnem 10 százalékos különbség a kilencvenes években tapasztalt állapotokhoz képest. Lényeges azonban, hogy ez a kimutatás kihagyta a képből az alsóbb rétegeket vélhetően sokkal jobban sújtó adósságokat és egyéb kötelezettségeket (mint például egy lakáshitel).

Az Oxfam nemrég megjelentetett tanulmánya arra is rámutat, hogy ezek a különbségek gyorsuló ütemben növekednek világszerte. Tehát az egész földkerekségre kiterjedő felmérés szerint a világ 62 leggazdagabb embere éppen annyi vagyonnal rendelkezik, mint a teljes népesség fele. De talán ennél is drámaibb a felmérésnek az a része, amely arról értekezik, hogy a világ lakosságának leggazdagabb egy százaléka több vagyonnal rendelkezik, mint a maradék 99 százalék. Tehát 70 millió ember jóval gazdagabb, mint az őket követő 7 milliárd.

A fenti számadatok valószerűségét természetesen sokan kétségbe vonták. Egyesek szerint a gazdasági adatok arányos összevetése eleve óriási problémába ütközik még egy országon belül is, pláne egy globális kimutatás során. Mások szerint pedig semmi másról nincs szó, mint tőről metszett hangulatkeltésről a gazdagokkal szemben – ahogyan az már az emberi történelemben oly sokszor megtörtént. Tény és való, hogy az Oxfam – mint nonprofit szervezet – legfőbb célkitűzése éppen a szegénység teljes felszámolása, így elképzelhető a szervezet elfogultsága a téma kapcsán.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!