hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magánvagyon állami támogatással
Tony Blair birodalma

2015. 11. 14.
Tony Blair volt miniszterelnök nemrég azzal borzolta a kedélyeket, hogy egy CNN-interjúban meglehetősen bűnbánóan nyilatkozott az iraki háborúról, holott tizenéve még nagy támogatója volt a katonai beavatkozásnak. Ezzel most újra reflektorfénybe került a volt politikus, akinek 2007-es leköszönése óta rekord­méretűre nőtt a magánvagyona – olykor nem csekély adófizetői támogatással.

Blair néhány hete bocsánatot kért amiatt, hogy az iraki háborút megelőző hírszerzési adataik nem voltak helyesek, valamint elismerte, hogy az iraki háború vezetett közvetett módon az Iszlám Állam felemelkedéséhez – tudósított az említett interjúról a The Guardian. A volt brit miniszterelnök tulajdonképpen már sokadszor kért elnézést a Szaddám Husszein 2003-as eltávolítása utáni hibák miatt, ezzel azonban még nem győzött meg mindenkit. Sokan úgy vélik, ez is csak egy retorikai húzás, amivel most az éppen megjelenés előtt álló, tényfeltáró „Chilcot-riportot” akarták beelőzni, ami minden bizonnyal jogos kritikával fogja illetni a volt kormányfőt, akit azóta már a világ egyik legjobban fizetett szónokaként és politikai tanácsadójaként tartanak számon.

Blair karrierváltásának mikéntje egyáltalán nem kirívó, hiszen a leköszönő államfők, kormányzati intézményvezetők általában tanácsadói karrierbe kezdenek (mint az egykori amerikai jegybankelnök Ben Bernanke), vagy saját – általában pénzügyi – vállalkozást indítanak (mint a volt francia elnök Nicolas Sarkozy magántőke alapja), esetleg mindkettőt egyszerre. Blair utóéletét viszont viszonylag gyakran éri kritika és talán nem is alaptalanul. A The Telegraph 2015-ös feltáró cikksorozata alapján kiderült, hogy Tony Blair előszeretettel osztogatja tanácsait diktátor-aspiránsoknak (azaz nem éppen liberális államok vezetőinek), miközben közel-keleti ENSZ-különmegbízottként a térség békéjét próbálta elősegíteni. (Igaz, ez utóbbi posztjáról idén ünnepélyesen lemondott.)

Tony Blair 1997 és 2007 között volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke és 1994-től a Munkáspárt vezetője. Bár népszerűsége 2007-re erősen megkopott, leköszönése után hatékonyan tudta kamatoztatni kvalitásait az üzleti és tanácsadói világban. Posztpolitikusi karrierjét még 2010-ben megjelent memoárja sem tudta megtörni, habár komoly bojkottfelhívások közepette került a polcokra. A díszbemutatóra az említett ellenállás miatt nem is ment el, ám a könyvéért 4,6 millió font jogdíjban részesült. Már akkor úgy tartották számon, mint a „világ egyik legjobban fizetett szónokát”, akiért sorban állnak a neves rendezvények szervezői. Sajtóbecslések szerint a volt brit kormányfő – csak ezzel a tevékenységével – több mint 15 millió fontot keresett 2007 és 2010 között.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!