hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A pénzügyek frontja
Mit tanít a hadviselés a sikeres befektetésről?

2015. 06. 11.
Mi köze a háborúnak a pénzügyi tanácsokhoz? Nemrég egy igazi veterán katona és pénzügyi befektető, Joseph L. Shaefer foglalta össze az amerikai hadseregben szerzett több évtizedes tapasztalatait és fordította le azokat befektetői bölcsességekre a TalkMarkets.com pénzügyi blogon.

Joseph L. Shaefer összesen 36 évig szolgált az amerikai hadseregben, és jelenleg is első embere egy amerikai vagyonkezelő cégnek. Fiatalon, hadnagyként egy úgynevezett Pszichológiai Hadműveletek egységnél dolgozott, amely ebben a formában ma már nem létezik. Az volt a feladata, hogy elősegítse az USA kormányzati céljainak megfelelő működést a hadseregben. (Ma ez körülbelül a katonai hírszerzés támogatásának felelne meg.) Shaefer többek között a különleges erők csapataival együtt kapta a kiképzését és az itt látottak sarkallták a következő tanulságok levonására. (Később mindez annyira megtetszett neki, hogy ő is az „elit-kommandó” tagja lett.)

Annak idején külön volt a hadsereg, és külön a különleges erők. A hagyományos hadseregben mindenre megvolt a bevett gyakorlat, a kőbe vésett szabály, és ettől eltérni nem lehetett. „Nálunk ez így működik” – mondták mindenre, még akkor is, ha az éppen felesleges duplikációkat jelentett. Shaefer hamar megtanulta, hogy mi teszi mássá az elitkülönítményt. Itt semmi sem úgy működött, mint a „bevett gyakorlat”, viszont megannyi tanulsággal szolgált az élet egyéb területeire – többek között a pénzügyi befektetésekre – vonatkozóan.

Először is, egy nem hagyományos háborúban nem lehet csak úgy siettetni a folyamatokat. Időre van szükség a kapcsolatok és a bizalom kiépítésére a helyiekkel. Idő kell a kiképzésükre, tesztelésükre és annak bizonyítására is, hogy ha kell, velük együtt halunk meg a harcban – írja. Úgy nem működik, hogy gyorsan-gyorsan csináljunk meg mindent, amit kell, aztán üljünk le és várjuk az eredményt. „Ez egy folyamatos meló.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!