hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Soros és az adóhatóság
Dollármilliárdokat érő jogi kiskapuk

2015. 05. 07.
Soros György sokszor hangoztatta véleményét, miszerint a gazdagoknak több adót kellene fizetniük, mint a szegényeknek. Ennek ellenére vagyonának jelentős része úgynevezett „halasztott adózásból” származik - írta nemrég a Bloomberg. Hamarosan azonban neki is rendeznie kell a dollármilliárdokra becsült „tartozását”.

A 84 éves üzletember, aki egyben a világ egyik legnagyobb befektetési rekordere, úgy tűnik, sosem habozott élni a jogi kiskapuk által kínált lehetőségekkel: az ügyfeleitől származó bevételei után az adófizetést jócskán „elnapolta”, helyette a pénzeket visszaforgatta saját befektetési alapjába, így azok adómentesen kamatoztak tovább. Ennek köszönhetően a Soros Fund Management 2013 végére 13,3 milliárd dollár nyereséget halmozott fel – az illetékes szabályozóhatóság adatai szerint. Egyéb kimutatások alapján pedig Sorosnak – aki a Bloomberg Milliárdos Indexe szerint a huszonharmadik leggazdagabb ember – összesen közel 30 milliárd dollár nettó vagyona származott abból, hogy anno adómentesen visszaforgathatta a pénzét.

Hogy még jobban illusztrálják a halasztott adózás előnyeit, Vyacheslav Fos, az Illinois Egyetem professzora kiszámolta, hogy ha egy a Soroséhoz hasonló befektetési alappal rendelkező alapkezelő 12 milliárd dolláros befektetői vagyonnal indult, és a profit 20 százalékára jogosult, majd ezt az összeget 40 éven keresztül adómentesen forgatta, akkor egy 15,9 milliárd dolláros eredményt kap. Ha ugyanez az alapkezelő megfizette volna a szövetségi és helyi adókat a díjbevételeken és a kapcsolódó befektetésből származó jövedelmeken, mielőtt azokat újra befektette volna, akkor a nyereség 2,4 milliárd dollárra csökkent volna.

Nem csoda, hogy a halasztott adózás gyakorlata különösen kedvelt eszköze lett a fedezeti alapkezelőknek, hiszen a nyereségük tipikusan rövid lejáratú eszközök forgatásából származik, amelyet jövedelemadó terhel, az alacsonyabb mértékű tőkenyereségre kivetett adóval szemben. Ahogy a fedezeti alapok „iparága” rohamosan bővült, az alapkezelők jelentős része offshore számlákat nyitott. Ez a taktika persze – egy idő után – a Kongresszusnak is szemet szúrt, mivel az alapok korlátlanul vihették ki pénzüket az országból. A kiskapukat felszámoló törvényt 2008. október 3-án írta alá George W. Bush, és arra kötelezte az alapkezelőket, hogy a felhalmozódott adótartozásukat 2017-ig fizessék meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!