hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A bankszféra nagyasszonya

2014. 10. 02.
„Teljesen az alján kezdtem. Senki nem adott nekem semmit” - nyilatkozta büszkén Ana Botín 2004-ben a Time magazinnak. Ma mégis Nagy-Britannia harmadik legbefolyásosabb asszonyaként tartják számon.

Hamarosan Ana Patricia Botín veszi át a Banco Santander, a spanyol központú, globális bank-óriás vezetését, amelyet nemrég még apja, Emilio Botín neve fémjelzett. Az előtte álló kihívás pedig minden eddiginél nagyobb és egyértelműbb: feladata, hogy a jelenlegi, megrázkódtatásokkal teli pénzügyi atmoszférában továbbra is sikerre vezesse a Fortune Global 100-as lista egyik legjelentősebb nemzetközi vállalatát.

Ám a rosszízű megjegyzések ellenére ő valóban nem csupán rokoni kapcsolatok miatt került a globális bankcsoport élére. Habár a vérvonal tagadhatalan: Ana most apja, Emilio Botín nyomdokaiba lép, aki szeptember elején hunyt el váratlanul szívrohamban. A Santander vezetését már Emilió Botín is édesapjától vette át, Botín asszony pedig a 157 éves spanyol bank vezetésében immár a negyedik generációt képviseli. Habár a Banco Santander a tőzsdén is jegyzett vállalat, a Botín család csupán 2 százalékos tulajdonosi hányaddal bír benne. Ennek ellenére a Santandert legtöbbször mégis „családi vállalkozásként” aposztrofálják, ami leginkább Emilio Botín karizmatikus, tekintély­elvű személyiségének tudható be, és alapjaiban határozta meg a vállalati kultúra jellegét. Miután erőteljes hangsúlyt fektetett a terjeszkedésre, a kezdetben kisméretű spanyol bank a világ egyik legjelentősebb hitelintézetévé nőtte ki magát.

Az idén 54 éves Ana Patricia kinevezése tulajdonképpen nem okozott nagy meglepetést. Apja hat gyermeke közül ő a legidősebb, ráadásul ő az egyetlen, aki a bank­­szférában dolgozik. Édesapja egyértelműen őt választotta ki és képezte arra, hogy a vállalat vezetésének örököse legyen, ha eljön az idő – nyilatkozta a Fortune-nak Mauro Guillén, a Wharton Üzleti Főiskola professzora, aki könyvet is írt a Banco Santanderről. Botín a tanulmányait a pennsylvaniai Bryn Mawr College-on és a Harvardon végezte, majd a „családi vállalkozás” hívó szava helyett először a J. P. Morganhez szerződött, ahol nyolc évig dolgozott. Ezt követően csatlakozott csak a Santander csapatához 1988-ban, immár több mint 25 éve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!