A hazai „startuppereket” érő kihívásokra, lehetőségeikkel kapcsolatos kérdéseikre három meghívott előadó igyekezett gyakorlatias válaszokat találni: Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, Haidekker István, a valódi „közösségi” közlekedést nyújtó telekocsirendszer legsikeresebb hazai képviselőjének, a zivi.hu portálnak alapítója és végül Szobonya Péter kockázatitőke-tanácsadó.
Szükség van-e fiatal vállalkozókra Magyarországon?
Kovács Patrik szerint a kérdés nem is olyan egyértelmű, legalábbis hazánkban, ahol az elmúlt két generáció úgy nőtt fel, hogy gyakorlatilag minimális tapasztalatokat tudott szerezni a helyes, nyugati típusú vállalkozói kultúráról. Mikor hat éve elindultak, mindenki aranyosnak találta a céljukat, de feleslegesnek, mondván, így is dübörög a gazdaság, nincs szükség a vállalkozó réteg fiatalítására.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »