Egy időben ennyien még soha sem vettek részt Magyarországon közmunkaprogramban, ami óriási lehetőség és felelősség is egyben – jelentette ki a gazdasági tárca államtitkára, Czomba Sándor a december 1-jén induló és április végégi tartó projekt kapcsán. A munkáltatók az önkormányzatok lesznek, a bér és járulékterheket – 2013-re vetítve nagyjából 20 milliárd forintot – az idei költségvetés állja majd. A 100 ezer ember képzésének 24 milliárd forintos költségét ugyanakkor európai uniós forrásból finanszírozza a kormány. Az ingyenes képzés idejére a nyolcórás közfoglalkoztatási bért kapják meg a résztvevők, ami jelenleg bruttó 75 500 forint, azaz nettó 49 453 forint. Az állam az utazási költségek térítéséhez is hozzájárul az elképzelések szerint.
A közmunkások számának ilyen drasztikus mértékű emelése azonban nem is olyan egyszerű, mint ahogy gondolnánk. A munkaügyi központokban lapunk információja szerint minden regisztrált ügyfélnek felajánlják a közmunkát, anélkül, hogy konkrétan tudnák, mi lesz a feladat: nehéz fizikai munka, adatrögzítés, vagy egy képzésen kell ücsörögni öt hónapot. Kovács Lajos munkajogi szakértő szerint már itt felvetődik egy komoly probléma, mert olyan munka elfogadására nem lehet kötelezni senkit, amelyről nem tudható, hogy pontosan mit is kell majd dolgozni. Most mégis ez történik, rohamtempóban hívják be az embereket, és aki nem vállalja a közmunkát, az bizony hamar kirepül a rendszerből. A regisztrált munkanélküli státusz elvesztése pedig sok hátránnyal jár, például, ha alkalmazná egy munkaadó, nem kapja meg utána sem a bértámogatást, sem a járulékkedvezményt, ami tartós munkanélküli foglalkoztatása esetén járna.
Az alapkompetencia-képzéseket és a 7. és a 8. osztály elvégzéséhez szükséges felzárkóztató programokat a Türr István Képző és Kutató Központ (TIKK) valósítja meg az önkormányzatok és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) segítségével. A TIKK egyik neve elhallgatását kérő munkatársa szerint őrült tempóban keresik a tanárokat, akik még tudnak és akarnak munkát vállalni a programban, de a KLIK is átirányít majd minden kollégát, akinek van a munkaidejében szabad óra. Egy lapunknak nyilatkozó tanárnő is így járt az egyik békési falu általános iskolájában. Közölte vele az igazgató, hogy el kell vállalnia önként a munkát, mert akkor talán jut neki óradíj, de ha kivezénylik őt és kollégáit, akkor nincs külön díj a plusz munkáért.