hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Véget érhet a világválság
Amerika és Kína „motorjai” pörgethetik fel a gazdaságot

2013. 07. 11.
A világgazdaság - Európa kivételével – határozottan pozitívabb képet mutat, mint egy évvel ezelőtt. Az Egyesült Államok növekedésnek indul, míg Kína is visszanyerheti lendületét. Vezető közgazdászok és szakértők óvatos optimizmussal azon az állásponton vannak, hogy véget érthetett az 2008-as világválság. Bár jelentős dilemma, hogy a populizmus és a nacionalizmus milyen hatással lesz a liberális piacgazdaság jövőjére, amit a jelek szerint azonban nem fog lecserélni a világ.

A világgazdaság helyzetéről is szó volt a Simon Peresz izraeli államfő által szervezett, évről évre megrendezésre kerülő elnöki konferencián. A „közel-keleti Davos”-ként is jellemzett rendezvényen a világ vezető gazdasági és pénzügyi szereplői részvételével tartott kerekasztal-beszélgetéseken arra keresték a választ, hogy véget ért-e már a világgazdasági válság.

Larry Summers, a Harvard Egyetem elnök-professzora, Barack Obama korábbi gazdasági tanácsadója elmondta, hogy az Egyesült Államok tekintetében jó hírek fogalmazhatóak meg, hiszen a gazdaság kezd – minden nehézség és kockázat ellenére – helyreállni, sőt, gyorsul a növekedés. Mint fogalmazott, az az erő kezd visszatérni, ami évek óta hiányzott ahhoz, hogy az Egyesült Államok a világ gazdaságában betöltött vezető szerepet betöltse.

A világhírű szakember a válság okait egyszerű indokokkal magyarázta, miszerint az emberek túl magabiztosak voltak, túl sokat vettek kölcsön és túl sokat építettek, valamint túlértékelték a birtokukban lévő eszközöket. Hirtelen rá kellett döbbenniük arra, hogy nincs annyi vagyonuk, mint gondolták, sokkal nagyobb termelési kapacitást építettek ki az indokoltnál, és az adósságaik viszont sokkal nagyobbak, mit hitték vagy tervezték. Reakcióként leállt a költekezés, ami miatt a világgazdaság lelassult, és ez a probléma továbbterjedését eredményezte az egész világon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!