hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Drámai a hangulat a jegybankban
Rogánban bíznak

2013. 04. 18.
Az MNB elmúlt tízéves – Járai Zsigmond és Simor András nevével fémjelzett – időszakához hozzátartozott, hogy az úgynevezett „negyedik emelet” politikamentesen dolgozott. „Negyedik emeletnek” a nemzetközi hírű szakmai stábot nevezik, ahol a különböző szakterületek elemzői dolgoznak. Forrásaink azt állítják, soha nem gondolták volna, hogy egy hónap alatt évtizedeket lehet visszamenni az időben, és a kádári korszakot pillanatok alatt „helyre lehet állítani”.

Nemzetközi üzleti lapokban és hírügynökségi elemzésekben írtak az elmúlt napokban arról, hogy az MNB-n belül elromlott az a szabad légkör, amely a jegybank korábbi működésének az egyik erőssége volt. Jelesül, hogy az elemzők az aktuális politikai szélirányok helyett nemzetközi kritériumok szerint, őszintén vitathatják meg a gazdasági folyamatokat.

A jelenlegi szakmai stáb alapjait egyébként a jobboldali Járai Zsigmond teremtette meg, akinek ez irányú érdemeit a politikai palettán más oldalon álló közgazdászok is elismerik. Járai „negyedik emeletét” gyakorlatilag megőrizte az MSZP–SZDSZ-koalíció időszakában kinevezett Simor András. Matolcsy György azonban belenyúlt ebbe a stábba. Forrásaink szerint olyanokat is leváltva, akiket a szakmai közösség inkább konzervatív, Fidesz-szimpatizáns szakembernek ismert, de a szakmaiságot előrébb tartották a Fidesz-kormány gazdaságpolitikájának kritikátlan kiszolgálásánál.

Koncepciós kérések

Matolcsy az őt ért bírálatokra azt mondta, hogy mindössze alig 4 százalékos volt a személycsere az érkezését követően. Az MNB egy magas beosztású közgazdásza ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott nekünk, hogy ez a 4 százalék arra éppen elég volt, hogy pár kulcsvezetőt (akik korábban szakmai fórumokon bírálatot fogalmaztak meg Matolcsy gazdaságpolitikájával kapcsolatban) menesszenek, illetve találomra elküldjenek közgazdászokat, akikről senki sem tudja, hogy mit „vétettek”.  Egyébként ezzel éppen bizonytalanságot okoztak a stábban. Ezt fokozta, hogy Matolcsy egy belső pályázatot írt ki 16 témában, amelyeket a szakma úgy ítélt meg, hogy a koncepciós módon összeválogatott témák (a magyar jegybank politikai megújítása, vagy az MNB által 2008 után nem alkalmazott eszközök elmaradt haszna) egy már előre eldöntött monetáris politika igazolására, illetve a Simor András nevével fémjelzett irányvonal elleni kritikai kommunikáció szolgálatára készülhetnek (például az MNB kamatemelő politikájának negatív hatása a gazdaságban).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!