hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új utakon a maláj tigris

2013. 01. 24.
Malajzia az ummának, azaz a globális iszlám közösségnek jelentős szereplője: az ország a világ legfontosabb iszlám pénzügyi központja. Bankrendszerének több mint 20 százaléka a saría szabályainak megfelelően működik. (Átlagos muszlim országokban ez a mérték a bankrendszer 12 százaléka körül mozog.) Malajzia a shukuk, az iszlám kötvények fő piaca. Az ország volt az első, amely shukut bocsátott ki 2002-ben, de 2012 első félévében már a globális kibocsátás kétharmadáért felelt. Az ország ad otthont továbbá az Iszlám Pénzügyi Szolgáltatások Felügyeletének, mely egy nemzetközi szabályokat meghatározó testület.

Ezek az „eredményei” ennek a viszonylag pici, mindössze harmincmillió fős országnak, ahol a lakosság mint­-egy hatvan százaléka muszlim vallású. Miben látják sikerük kulcsát az elemzők? Malajzia muszlim örökségében, előrelátásában és kapcsolati tőkéjében, hiszen az ország jó viszonyt ápol olyan pénzügyi központokkal, mint az Egyesült Királyság és Szingapúr. Ez nagy segítséget nyújt számára vallási rendszerének és a kapitalizmus elvárásainak összehangolásában. E tevékenységet az ország központi bankja is egyértelműen támogatja. A támogatás tettekben is megnyilvánul, hisz a központi bank létrehozott két intézményt is: az egyik, az Iszlám Pénzügyek Nemzetközi Oktatási Központja (INCEIF) 2005-ben lett megalapítva, jelenleg megközelítőleg kétezer diákja van, így jelenleg a világon a legjelentősebb, iszlám pénzügyeket oktató intézményként tartják számon. Ezen belül működik a Nemzetközi Saría Kutató Akadémia, mely arra szakosodott, hogy hallgatók bevonásával az iszlám pénzügyi rendszernek egy – nemzetközi pénzügyi körökben is elfogadható – szabályozási tervet dolgozzon ki.

A másik kulcsintézmény a Malajziai Iszlám Bank és Pénzintézet (IBFIM), melynek egyik fő tevékenysége, hogy széles körű képzéseket szervez, és tanácsadói tevékenységet nyújt azon bankok és vállalatok számára, amelyek a saría törvényeinek megfelelően szeretnének működni pénzügyi területen is.

A két intézet tevékenysége nemcsak Malajziára fókuszál, hiszen az oktatási központot jelenleg nyolcvan diák látogatja a világ különböző országaiból, de az IBFIM is számos térség – Afganisztán, Nigéria, illetve a palesztin közösség – képviselőinek nyújtott már képzéseket. A Maybank iszlám leányvállalata is folyamatosan növekszik, elsőként Szingapúrban, majd Indonéziában is megnyitotta leányvállalatát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!