hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs könnyű helyzetben az új pénzügyminiszter

2013. 01. 24.
Mára, mikor a krízis és a recesszió lassan múlttá válik az USA számára, Obama elnöknek a hátrahagyott deficittel kell felvennie a harcot. Ennek a harcnak pedig – az elnöki jelölés szerint – kulcsembere lesz egy igazi költségvetési technokrata, Jack Lew, aki minden valószínűség szerint örökli Timothy Geithner pénzügyminiszteri posztját.

Amerikában a pénzügyminiszterek az éppen aktuális pénzügyi körülményeknek megfelelően kerülnek kiválasztásra. 2008-ban, amikor a globális pénzügyi rendszer szabadesés­­szerűen omlott össze, Barack Obama választása Timothy Geithnerre, a tapasztalt válságmenedzserre esett, aki ráadásul a központi banknál is jelentős tapasztalatokra tett szert.

Jack Lew ma még Obama kabinetfőnökeként dolgozik. Tapasztalt szakember költségvetési kérdésekben, hiszen karrierjét e területen futotta be. Szakmai tapasztalatának gyenge pontja, hogy bár számos évet töltött a bankszférában, a pénzpiacok területén kevés szakmai tapasztalattal rendelkezik. (Érdekesség, hogy munkaköréből adódóan felügyelője lesz e területnek is.) Obama elnök kiküszöbölheti ezt a hiányosságot azáltal, hogy egy olyan helyettest nevez ki, aki szakértője e kérdéses területnek, mint például David Lintont, aki ma az IMF második embere, vagy Michael Fromant, a Fehér Ház tanácsadóját, vagy akár Lael Brainardot, a jelenlegi külügyi államtitkárt.

A pénzügyminiszter Amerikában egyike a kabinet legbefolyásosabb embereinek, és egy időben az aktuális adminisztráció gazdasági szóvivője is. Feladatköre rendkívül széles: magába foglalja a kínai kapcsolatok ápolásától a helyi adók kivetéséig a gazdasági élet minden területét. Voltak olyan találgatások, hogy Obama elnök erre a pozícióra most egy külsős szakembert jelöl, esetlegesen a Wall Streetről. (Ennek az lehetett volna a célja, hogy javítsa kapcsolatait a republikánusokkal és a Kongresszussal.) A spekulációk ellenére a jelölést mégis a vérbeli demokrata Jack Lew kapta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!