hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az unió helyett újra az olaszok dönthetnek
„Brüsszelita” Monti vs. „nacionalista” Berlusconi

2013. 01. 17.
Miután Mario Monti szakértői válságkezelő kormánya december 21-én visszaadta mandátumát, Olaszország február végén az urnákhoz járul. A hatalomért három erőcsoport verseng. Míg Monti változatlan lendülettel folytatná a megkezdett reformokat, addig a baloldal ezeket francia módra tompítaná, Berlusconi pedig legnagyobb részüket visszacsinálná. A választás végső kimenetelét alighanem az fogja eldönteni, hogy az olasz választóknak melyik megoldás jön be a leginkább.

Kicsit több mint egy év telt el azóta, hogy Silvio Berlusconi átadta a kormányrudat Mario Monti technokrata kormányának. Az okok emlékezetesek: a milánói tőzsde drámai zuhanása, az olasz állampapírok hozamának jelentős emelkedése, a nagy nemzetközi hitelminősítők egyre hangosabb fenyegetőzése, s végeredményben az államcsőd egyre fenyegetőbb réme tarthatatlanná tette a magánéleti botrányai miatt egyébként is rendkívül megtépázott Berlusconi miniszterelnöki pozícióját. Mario Monti válságkezelő kormányának színre lépését, valamint az általa kijelölt gazdaságpolitikai irányvonalat, amely lényegében a költségvetés rendbetételén, a feketegazdaság elleni hatékony fellépésen, valamint a gazdaság és a közigazgatás modernizálásán alapult, általános megelégedés fogadta úgy Európában, mint a nemzetközi tőkepiacokon. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az olasz állampapírok hozamai a

2011. őszi csúcshoz képest mára lényegében lefeleződtek, Olaszország pedig lekerült a nemzetközi gazdasági sajtó címoldaláról. S bár a baj még nem oldódott meg, hiszen a GDP 120 százalékát elérő államadósság csökkentése, az ország gazdasági versenyképességének helyreállítása s a növekedés beindítása még várat magára, a csődveszély – legalábbis időlegesen – elmúlt, s ami a legfontosabb, a befektetők bizalma az ország iránt stabil. A megelégedettség az olasz választópolgárok körében persze már messze nem ekkora mértékű, hiszen a fájdalmas takarékossági intézkedések, az adóemelések s bizonyos privilégiumok megkurtítása nagyon széles társadalmi rétegeknek okoztak sérelmeket. Úgyannyira, hogy közel egy év elteltével a technokrata kormány mögül elfogyott a támogatás, így Mario Monti 2012. december 21-én lemondott a kormányzásról.

A közelgő választások kapcsán a külföldi sajtót természetesen leginkább Silvio Berlusconi újabb politikai szerepvállalása foglalkoztatja. Dermedten figyelte ugyanis az európai közvélemény, amint 2012 őszén a 76 éves Lovag bejelentette: bár egy éve „elzavarták”, de most „az ország megmentése érdekében” újra pályára kíván lépni. Több megfigyelő felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy Berlusconi politikai szerepvállalását aligha csak a nemzet sorsáért való aggódás motiválja. Rá jellemző módon ettől soha nem függetleníthető sem a saját személyes, sem vállalatbirodalmának sorsa. Márpedig most mindkettővel gondjai vannak. Rosszmájú kritikusai közül némelyek egyenesen az 1994-es kampányához hasonlítják a mostanit, amikor is vállalata a csőd szélén állt, ő maga pedig fél lábbal a börtönben. A politikába menekülés így egyben a túlélést jelentette akkor a számára. Persze, még ha most nem is annyira súlyos a helyzet, az tény, hogy médiabirodalma nehéz időket él, és az ellene folyó bírósági eljárások közül a legkínosabb, egy Ruby néven ismert fiatalkorú prostituálttal folytatott viszonya nyomán is hamarosan ítélethirdetésre kerülhet sor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!